Elhunyt Böröndi Tamás színművész

2020. november 24. 8:25
A Vidám Színpad igazgatója 65 évet élt.

Elhunyt 65 éves korában Böröndi Tamás színművész, a Vidám Színpad igazgatója – közölte a Vidám Színpad az MTI-vel. A művész hétfő este halt meg súlyos betegség következtében.

Böröndi Tamás 1955. március 8-án született. 1980-ban szerzett diplomát a Színház- és filmművészeti Főiskolán, pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte. Játszott a Rock Színházban, a Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon, amelynek 2013-ban igazgatója lett. Számos tévéfilmben, köztük a Kicsi a borsban, a Kémeriben, a Szomszédokban és a Jóban Rosszban című sorozatban is szerepelt. Játszott – egyetlen kivétellel – a Vidám Színpad minden darabjában, Straub Dezsővel, a társulat művészeti vezetőjével alkottak összeszokott színpadi párost.

Böröndi Tamást felesége, Götz Anna, valamint ikerlányai és édesanyja gyászolja. A Vidám Színpad saját halottjának tekinti Böröndi Tamást. Temetéséről később intézkednek.

(MTI)

(Fotó: YouTube)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés