Az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltet állítanak

2020. november 16. 12:41
Legkésőbb 2021. október 23-án mutatják be választottjukat a 106 közös képviselőjelölttel együtt, derül ki az LMP közleményéből.

Újabb döntéseket hoztak a demokrata ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) pártelnökei a 2020. november 15-én tartott harmadik találkozójukon, írja a közleményében az LMP.

A pártelnökök rögzítették, hogy elutasítják a Fidesz-rezsim által kezdeményezett választási szabálymódosításokat, és az Alaptörvény-módosításba bújtatott közpénzlopást. A demokrata ellenzéki szövetség pártelnökei ugyanakkor kinyilvánították, hogy – bármit is fogad el az önkényuralmi rendszer parlamenti többsége – a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik – fogalmaznak.

A pártelnökök a találkozón értékelték a koronavírus-járvány elleni védekezés helyzetét is. Értékelésük szerint a Fidesz-kormány láthatóan nem készült fel a járvány második hullámára, nem készítette fel az egészségügyi rendszert, elkésett és szűkmarkú intézkedésekkel próbálja kezelni a járvány társadalmi és gazdasági következményeit. A pártelnökök felszólítják a Fidesz-rezsimet, hogy a koronavírus-járvány második hulláma idején kizárólag a magyar emberek védelmével, az egészségügy és a gazdaság megsegítésével foglalkozzanak, ne hatalomtechnikai kérdésekkel! – tartalmazza a dokumentum.

A pártelnökök megerősítették, hogy 2022-ben kormány- és korszakváltásra készülnek, a készülő közös programban meghatározzák azokat az alapértékeket, amelyek iránytűként szolgálnak a demokrata pártok együttműködéséhez és későbbi közös cselekvéséhez. Az egyeztetési folyamatba bevonnak szakmai és civil szervezeteket, valamint szakszervezeteket.

Az előválasztásokkal kapcsolatban megállapodás született arról, hogy az előválasztások lebonyolításába bevonják a civil szervezeteket, valamint – figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén – az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik – szerepel a zöld párt szövegében.

A pártelnökök kinyilvánították, hogy a felkészülési menetrend alapján a demokrata ellenzéki szövetség legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé – zárul az LMP közleménye.

(MTI-OS)

(Nyitókép forrása: MTI/MTVA, Bodnár Boglárka)

Összesen 188 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezt miért az LMP jelenti be?
Ha az előválasztás a civileket is be akarnak vinni, azt jelenti, nincs elég emberük.
Segítsünk nekik?:-))))))

Érdekes ez a zsidó-náci koalíció, kíváncsi leszek a támogatottságukra. A belpesti zsidó kispolgár és az őket legszívesebben vagonba rakó Dunyhás testvérek összeölelkezésére.

Ennél azért fontosabb és érdekesebb hír, hogy a kínai hatóságok tegnap egy huszonnégy tonnás argentin fagyasztott sertésszállítmányban igazolt covid vírust találtak. Az árúval érintkezőket tesztelték, fertőzöttet nem találtak. Merre tart a sertéságazat, a sertéshús fogyasztás?

Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.

Ságvári Endre tudósítása az ellenzéki pártelnökök találkozójáról:
Az illegalitásban lévő Központi Bizottság elítéli a fasiszta rezsim népnyomorító intézkedéseit.

Hát bizony, felejthetetlen Szendrő József, de Sinkovits, Raksányi és Major is. Akkor még voltak nagyok.

Ki jachtozott közpénzből? Mesélj!

Garbolci fiam, mehetsz az ólba az új neveddel is. X

Nagyon egyoldalú vagy. Kihagyod, hogy lesz cserébe sok-sok 30 éves, hadviselt fiatalkorú migráns, már a bölcsődében megkezdik a szexuális felvilágosítást, és az óvodákban drag queenek mondják az altatómesét, melyben piroska farkassal közösül, Jancsi a testvérével, Juliskával, a 96 éves boszorka meg mindkettejükkel.

A történelem ismeretének hiánya bizony Gyurcsány koalíciós partnereinek végét fogja jelenteni. Feri leghűségesebb, vakmerőbb harcostársai sem lehetnek biztonságban. A leszámolás, a korábbi szövetségesek, támogatók likvidálása, félreállítása kódolva van a kommunistákba. Sztálin a Téli Palotát elfoglaló egység parancsnokát, Antonov Ovszejenkót is a süllyesztőbe küldte, nem beszélve a vég nélkül kivégzett elvtársairól.

Egy esetleges győzelem törvényszerűen magával hozná a kötél, golyó nélküli kivégzések sorát. A most lelkes koalíciós partnerek politikai pályafutása végét.

Pedig Sztálin ellenében még volt igazi értelmiség, Trockij és társai, az itteni szövetségesek ennek hiányában játsszák el a kiosztott szerepeket. Csak már lenne 22, s bukna meg az egész ellenzék, hogy lehetne nyugodtan építeni ezt az országot. Akinek nem felel meg, lehet menni a négy égtáj irányában, várják őket az igazi demokráciák....

,,A pártelnökök kinyilvánították, hogy a felkészülési menetrend alapján a demokrata ellenzéki szövetség legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően - közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé,,

A dakota közmondás szerint: Bármit fogsz egy döglött ló mögé - az is döglött lesz. Ha elé fogod - akkor is.

Igazán lehetnél kíméletesebb ezzel a szrencsétlen agg DK-s kommentelővel, csak elébe teszik, hogy mit kell írnia, azt sem tudja, hogy Kádár meghalt.

A listád kitűnő, 22-ben csatlakozhatnál a Fidesz kampány stábjához, nagy szükségük lesz az értelmes emberekre, a jelenlegi médiájuk nagyon halovány.

Ez ellenzéki propaganda szövegnek is rossz: egy helybe topognak, ismételgetik a már tudott dolgaikat, semmi újat nem közöltek.

Lehet Más a Politika: még mocskosabb, még aljasabb, még nihilistább

Ezt úgy kellett volna csinálniuk, hogy az ellenzéki partvezerek egy más mellé állnak, egymás kezét megfogják és csillogó szemekkel bejelentik az összefogást.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés