„Ahogyan más országokban úgy USA-ban is volt mindig lehetőség arra, hogy aki nem tud ott lenni a választókörzetében, annak kiküldték a szavazólapot ő pedig postai úton visszaküldte, Ez a lehetőség érinti például a külszolgálat dolgozóit és a katonákat, ők eddig is mindig levélben szavaztak” – fejtegette a jogász.
Amit most bevezettek azonban egyes államokban az volt, hogy minden választónak aki a névjegyzékben szerepelt, válogatás nélkül kiküldték a szavazólapot és aki akart, az levélben szavazhatott.
A szavazólapokat kiküldték minden előzetesen megalkotott névjegyzékben szereplő személynek, így olyanoknak is akik például már nem élnek, vagy akik hajléktalanok, és már nem tartózkodnak a megadott címeken. A szavazólapot bárki át is vehette. A republikánusok szerint akik akadályoztatottak, azok számára továbbra is fenn kell tartani a lehetőséget, de például azoknak, akik nem igénylik, azoknak eleve nem lett volna szabad kiküldeni üres szavazólapot – foglalja össze a történteket a szakértő.
Ezen túl problematikus, hogy vannak államok, amelyek csak azokat a levélszavazatokat számolják meg, amelyek a választás napjáig megérkeznek. Néhány államban azonban – és itt a leglényegesebb, hogy Pennsylvaniában is, ahol 20 elektor van és billegő állam – a választásokat követő három napig az utólag beérkező szavazatokat is beszámítják. Az állam esetében ez azt jelenti, hogyha ma lezárulna a választás, Trump fölényesen nyerne. A demokrata párti kormányzó azonban bejelentette, hogy a három napon át beérkező több, mint egymillió levélszavazatot is meg kell még számolni, ez pedig megfordíthatja az eredményt.
„Joggal hivatkozthatnak arra ezek után, hogy gyanús körülmények között győztek” – állítja a jogász professzor.
Nagyon fontosnak tartja ennek fényében a Legfelsőbb Bíróság frissen kinevezett tagjának személyét Hack Péter. A demokraták szerinte nem véletlenül próbálkoztak azzal, hogy diszkeredtiálják Amy Coney Barrett személyét, és megakadályozzák kinevezését. A bíróságban ugyanis ezidáig patthelyzet volt a liberális és konzervatív bírák között, mely kérdésekben az eredetileg ugyan a republikánusok által kinevezett, ám az utóbbi években fokozottan liberális álláspontot felvevő elnök, John J. Roberts számos meghatározó kérdésben a demokratákat támogatta.