Oda az ellenzéki polgármester többsége Egerben

2020. október 30. 18:48
A két képviselő a távozását azzal indokolta, hogy elegük van az ex-jobbikos Mirkóczki Ádám polgármester vezetői stílusából.

A momentumos Keresztes Zoltán és a korábban LMP-s, jelenleg független Komlósi Csaba is kilépett az eddig többséget alkotó városvezető frakcióból – jelentették be pénteki sajtótájékoztatójukon az ellenzéki politikusok. Szerintük a polgármester rendre olyan döntéseket hozott, amelyekről nem egyeztetett a frakciójával. A sajtótájékoztatón azt is jelezték, ennek ellenére korrekt ellenzéki szerepre készülnek, nem céljuk az ellenzéki összefogás ellehetetlenítése – írta meg az Index.

Tavaly októberben az ellenzéki pártokat tömörítő Egységben a Városért Egyesület a polgármesteri poszt mellett kilenc képviselői helyett is megszerzett, míg a Fidesz csak hatot, a Mi Hazánk és egy helyi civil szervezet pedig egyet-egyet. A két képviselő távozásával azonban a polgármester elveszítette többségét az egri közgyűlésben.

Az Index szerint két képviselő távozása még nem jelent hasonló helyzetet, de ha az elkövetkező hónapokban nem sikerül partnerként kezelnie a politikusokat és kompromisszumra jutni velük, akkor könnyen lehet, hogy a jövőre a költségvetés elfogadásánál égető hiányt fognak jelenteni Mirkóczki számára, ami akár egy új választásnak is megágyazhat.

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mirkóczki ugyan formailag kilépett a pártjából, de annak bumfordi stílusát követve el tudom képzelni, hogy a két kilépő puttonya tele lett, bár a Momentum és az LMP stílus szempontjából nézve, meg lehet, hogy mind a hárman ludasak abban, hogy szétesett az ellenzéki többség.

Mirkoczki ballib lett, pedig nem tagja hivatalosan a jobbiknak.
A vér nem válik vízzé.

Szia! Jó tudni, hogy ott vagy. Volt egy Etelka, kedveltem a hozzászólásait.

Hát ez sem tartott sokáig... egy év.

Közben persze a HVG-n az van ma címlapon, hogy Mirkóczkiék kirúgták az eddigi színházigazgatót, amit olyan címmel tálal a HVG, hogy "Szembeszállt a NER-rel az ellenzék Egerben, leváltják a színházigazgatót", és hát ugye a kommentekben Mirkóczki maga a hős...

(... tényleg, ha most elfoglalnák a színházat a most leváltottak, akkor mit mondana ugyanaz a HVG, amely az SZFE-s tüntetést szítja hetek óta? )


Ez azt jelenti, hogy a polgármesternek már nincs meg a közgyűlési többsége, a frakciónak ugyanis vele együtt nyolc szavazata van.

A két kilépő azt mondta, a frakcióban régóta viták vannak. Komlósi elmondása szerint az új polgármesternek teljesen más elképzelései vannak a városról, mint nekik, és ez gyorsan kiderült: szerinte Mirkóczki nem akar elfogadni semmilyen belső kontrollt, az övéitől eltérő szempontokra, többször egyeztetés nélkül hozott döntéseket, a rendkívüli jogrend utolsó napján módosította a szervezeti és működési szabályzatot is.

Hasonló okokat sorolt fel a momentumos Keresztes is, kiemelve, hogy a polgármester utasítására megszüntették az előző, fideszes városvezetés gyanús ügyeit vizsgáló bizottságot is.

Mirkóczki Ádám a hvg.hu-nak azt mondta, nem számított a kilépésekre, mindenkit váratalnul ért, minden párt és a frakció összes képviselője értetlenül áll a lépés előtt. Mirkóczki saját bevallása szerint nagyon kíváncsi, egyeztetve volt-e Keresztes Zoltán lépése a Momentum országos vezetésével, az LMP-s Komlósi Zoltánnal kapcsolatban pedig abban sem volt biztos, hogy tagja-e még a pártnak a politikus.





ÖSSZEFOGÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁST!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés