Csúnyán leszerepelt Ursula von der Leyen: Szijjártó szerint egyértelművé vált a „totális alkalmatlansága”

„Mi időben szóltunk, megmondtuk, mit kellett volna csinálni” – fogalmazott a miniszter.

Nem tudom, hogy még minek kellene történnie ahhoz, hogy Európa egyes vezetői ráébredjenek arra, hogy változtatni kell – fogalmazott a külügyminiszter.
„Elszabadultak a szélsőséges indulatok, gyilkosságok történnek templomban, lefejeznek tanárt Európában, meggyalázzák a Szent pápa szobrait, elképesztő dolgok történnek” – fogalmazott Szijjártó Péter a Facebook-oldalára feltöltött videóban. „Nem tudom, hogy még minek kellene történnie ahhoz, hogy Európa egyes vezetői ráébredjenek arra, hogy változtatni kell, hogy meg kell védeni az európai hagyományos értékeket, meg kell védeni a hagyományos európai életmódot” – tette fel a költői kérdést a külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszter végül azt mondta: „tartok tőle, hogy ha nem lépünk hamarosan, akkor már késő lehet, úgyhogy itt az ideje, hogy Európa ébresztőt fújjon saját magának”.