Harci kedv

2020. október 28. 9:37
Kósa András
Népszava
A „sorosista, politizáló álcivilekkel” szemben elvileg már a júliusi uniós csúcson is hadakoznia kellett a miniszterelnöknek.

„Miközben a pálinkacsatát megnyertük Brüsszellel szemben (a főzés adómentessége nyilván fontosabb népegészségügyi kérdés, mint a friss gyümölcsök fogyasztása, azok áfáját ezért nem hajlandó csökkenteni a kormány), olyan »bagatell« ügyekben, mint a kormánynak nem kedves civil szervezetek megbélyegzése kokit (esetleg sallert) kaptunk. Történt ez még júniusban, és bár az Európai Unió Bíróságának ítélete úgy szólt, hogy azt »a lehető leghamarabb teljesíteni kell«, a kormánypártok mindeddig nem csipkedték magukat.

Ezért is volt meglepő, hogy hétfőn az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága Fidesz-KDNP támogatással átengedte az MSZP-Párbeszéd törvényjavaslatát a 2017-ben elfogadott törvény megsemmisítéséről. A lépés szokatlan, hiszen a kétharmad a legcsekélyebb nagyvonalúságot sem mutatta eddig az ellenzék felé. A javaslat, amely többek között úgy fogalmaz, hogy »Magyarországnak az Európai Unió tagjaként teljesítenie kell az Európai Unió Bíróságának ítéletét (...). Meg kell szüntetni a civil szervezetek megbélyegzését, a velük szembeni ellenséges légkör kialakítására irányuló kormányzati lépéseket«, most a parlament plenáris ülése elé kerül, nagy(obb) nyilvánosság előtt vitatkozhatnak róla a képviselők.

Ez persze az elfogadásra még egyáltalán nem garancia, bár tény, hogy az EU Bíróságának ítéleteit eddig minden esetben végrehajtotta a kormány. Orbán Viktor többek között erre (is) hivatkozik, amikor kifogástalan jogállamként jellemzi a NER-t. Illúzióink persze nem nagyon lehetnek: ha visszavonják is a törvényt, majd lesz helyette másik, valamilyen más formában, hiszen a civilek nagyon »beakadtak« a kormánynak. A »sorosista, politizáló álcivilekkel« szemben elvileg már a júliusi uniós csúcson is hadakoznia kellett a miniszterelnöknek (erre ő maga kötelezte önmagát egy korábbi parlamenti határozattal).”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

tény, hogy az EU Bíróságának ítéleteit eddig minden esetben végrehajtotta a kormány.

Pedig ez egy diktatúra, amely lábbal tapossa a jogállamiságot, és ki akarja vezetni az országot az EU-ból.

Ami pedig a civileket illet. A birosag.hu civil szervezeti keresője alapján a mi városunkban több, mint 1000 civil szervezet van bejegyezve jelenleg. Ebből nekem úgy tűnik, hogy a civil szervezetiség prosperál, senki sem vegzálja őket. Igaz, ezek javarészt egészségügyi, szociális, sport, kulturális vagy épp hagyományőrző és ifjúsági területen működnek.

Az úgynevezett nem kormányzati szervezetek viszont nem népdalkórusokat, foltvarró köröket vagy huszár hagyományőrző rendezvényeket szerveznek, hanem politikai tevékenységet folytatnak. Még ez sem lenne baj, ha nem álcáznák magukat civilnek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés