Több elemző – elsősorban a Fox televízióban és a jobboldali médiumokban – arra hívta fel a figyelmet, hogy országosan a korai szavazók 55 százaléka Bident támogatja, és a levélben és előzetesen leadott szavazatok magas aránya is Bidennek kedvez, de a csatatér-államokban már kiegyenlítettebb az arány: Ohióban 2 százalékos Biden előnye, Wisconsinban és Floridában pedig Trump számíthat 2 százalékkal több korai szavazatra.
Elemzők szerint negatívan befolyásolhatja a demokraták kampányát, hogy Hillary Clinton, a demokraták 2016-os elnökjelöltje vasárnap a The New York Times című liberális lap vasárnapi podcastján a republikánusok többségét „gyávának” és „gerinctelennek” minősítette. A 2016-os elnökválasztási kampányban Hillary Clinton „szánalmasaknak” nevezte Donald Trump támogatóit.
Trump: Biden tegnap George-nak nevezett engem. Nem emlékezett a nevemre
Allentownban Trump Joe Biden vasárnap esti névtévesztésén élcelődöt. A 78 éves demokrata párti politikus ugyanis a háza alagsori helyiségéből adott interjúban nem tudta pontosan nevén említeni Donald Trumpot. „Még négy év George-dzsal, és olyan helyzetben találjuk magunkat, ahol, ha Trumpot újraválasztják, akkor egy másfajta világban leszünk” – mondta Biden, akit a felesége kijavított. Az utolsó amerikai elnök, akit George-nak hívtak George W. Bush volt.
„Láttátok, amikor George-nak hívott engem? Nem is tudom, szeretem-e George-ot” – fogalmazott a nagygyűlésén egybegyűlt nagy számú híveinek Trump. Az elnök már hétfőn délelőtt, a Twitteren is élcelődött Bidenen. „Joe Biden tegnap George-nak nevezett engem. Nem emlékezett a nevemre. Kapott azért némi segítséget a műsorvezetőtől, hogy végigvigye az interjút. Az Álhírek Kartellje extra munkát végez, hogy falazzon” – írta az elnök a mikroblogban. Trump korábban élesen bírálta George W. Busht Irak hamis állításokkal indokolt lerohanása miatt.