KSH: 5,3 százalék volt az államháztartás GDP-arányos hiánya az első fél évben

2020. október 1. 9:11
A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedések következménye.

Az előzetes adatok szerint a kormányzati szektor hiánya 986 milliárd forint, a GDP 9,1 százaléka volt a második negyedévben, ezzel az első féléves hiány 1219 milliárd forintra , a GDP 5,3 százalékára nőtt az első negyedévi 1,9 százalékról – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A második negyedévi egyenleg 1019 milliárd forinttal, 9,4 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest, a féléves pedig 1378 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb annál. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedések következménye. A számításhoz használt szezonálisan kiigazított GDP 7,8 százalékkal csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A bevételek 140 milliárd forinttal, 1,4 százalékkal elmaradtak a tavalyi első féléviektől, a kiadások 1239 milliárd forinttal, 12,6 százalékkal nőttek.

(MTI)

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

5,3%.
ÖTEGÉSZ-HÁROMTIZED SZÁZALÉK...
Ízlelgessük, csak, mert a
FIDESZ, AZ ORBÁN GAZDASÁGPOLITIKÁJA
JÚLIUSRA MÁR MEGBUKOTT...
Igen, mert az átlagbérek hathavi emelkedése megint nem érte el a 20%-os növekedést, csak a 10-et ugrották át...

A jelenlegi, kaotikus helyzetben az 5,3 valóságos főnyeremény.
Megtudnánk, mi jönne egy 15-20%-nál, az IMF, az jönne, ez nem kérdés, de mi jönne azután...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés