Jeszenszky Géza is elhatárolódik Fekete-Győr nyilatkozatától

2020. szeptember 27. 19:46
A volt külügyminiszternek az sem tetszik, hogy a Momentum elnöke a magyar jelöltekkel szemben egy román párt támogatására szólította fel az erdélyi magyar választókat.

Nagy vihart kavart Fekete-Győr András Blikknek adott nyilatkozata, amelyben a Momentum vezetője azt mondta: Bajnai Gordon és mások, „akiket felkértünk” leginkább a momentumos szakpolitikusok felkészítésében fognak segíteni a választási felkészülésben. A bulvárlap azt írta, hogy ennek megfelelően a Momentumot tanácsadói minőségben segítheti – Bajnai mellett – két korábbi külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Balázs Péter, az egykori jegybankelnök Bod Péter Ákos, és Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter.

A hétvége során az érintettek többsége cáfolta Fekete-Győr szavait, így tett vasárnap délután Jeszenszky Géza is. Az Antall-kormány külügyminisztere a Hírklikknek úgy nyilatkozott, hogy „a V21 egy jobb országhoz vezető politikák kidolgozását, majd – reményei szerint – megvalósulását igyekszik előmozdítani. Tagjai személyes döntés alapján adhatnak politikai tanácsokat az azt igénylő pártoknak, szervezeteknek. Ilyen alapon véleményeztem és tettem javaslatokat a 2018-as választások előtt a Momentumnak és az LMP-nek is.”

Jeszenszky azon pedig végképp  „értetlenül áll” – Fekete-Győr András egy másik nyilatkozata előtt –, már amennyiben „a Momentum elnöke a ma folyó romániai helyhatósági választások előtt valóban a magyar jelöltekkel szemben egy román párt támogatására szólította fel a romániai magyar választókat”.

Mindig is azt képviseltem, amit nemrég Fekete-Győrnek egy rövid levélben is írtam, nevezetesen, hogy tegye egyértelművé: a Momentum természetesen szükségesnek tartja Romániában az erős magyar országos és helyi képviseletet. Ahol azonban erre nincs esély, ott azt a román pártot támogatja, amelyik a magyarok nyelvhasználatát és nemzeti jelképeik használatát a romániai demokrácia egyik alapfeltételének tartja. Meggyőződésem, hogy a romániai magyarok döntő többsége tanácsok nélkül is tudja: elemi érdeke az erős magyar képviselet minden szinten, és ezért azokat támogatja, akik érdekeiket, egy pluralista, a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait, jelképeik használatát és önkormányzatiságát készek képviselni” – idézi a Hírklikk Jeszenszkyt.

Nyitókép: MTI Fotó, Koszticsák Szilárd

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Téged már megettek a disznók... ha érted.

A fiatalok minden nap hazudnak valamit. Nem érzik kínosnak?

De mi szükség volt arra, hogy Fegyőr ilyet nyilatkozzon? Hol van még a választás?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés