Egy gyűlölködővel kevesebb

Sajnálom. Fletó igazi kocsmai haver lehetett volna, ha nem kezd el politizálni.

Amennyiben az adott migránst 8 hónapon belül nem sikerül deportálni, a tagország köteles befogadni őt.
„Van egy egészen sajátos baloldali tulajdonság – vagyis van éppen elég sajátosságuk, de most egyet emelnék ki –, hogy a megosztó, sokak ellenszenvét kiváltó, egyértelmű, egyenes beszéd helyett kitalálnak újfajta terminus technicusokat, amivel pontosan ugyanazt írják le, mintha korrekt, mondhatnám férfias módon fogalmaznának. Csak ugye ilyen módon kellemesebben tálalható a kényelmetlenség. Például nem azt mondják, hogy az emberek életéből a lehető legtávolabb kell kiűzni a metafizikai kérdéseket, mert a kiüresedés által nem csak a lelkük veszhet el, de sokkal több felesleges dolgot is meg lehet velük vetetni, hanem szekularizációról beszélnek. Nem azt helyezik előtérbe, hogy nyugodtan meggyilkolhatod a testedben növekvő életet, sőt, a szabadság nevében buzdítanak is rá, ámde abortuszt emlegetnek. A műszavak nagy mesterei és sajnálatos módon sokak gyanakvását elaltatták, elaltatják a mai napig. Míg a konzervatív tudja, hogy az igen az igen, a nem pedig nem, addig a baloldali inkább kifacsarja a valóságot, mintsem elismerje, hogy amit akar, romboló.
Pontosan ebbe a sorba illeszkedik a legfrissebb műszó, a visszaküldési szponzoráció. Nocsak, milyen színes-szagos, új fogalom ez? Biztos nem jelenthet rosszat, hiszen a Bizottság az új migrációs csomagjában feketén-fehéren leírta, hogy nem hisznek többé a betelepítési kvótában. Mintha direkt ellenkező előjelű szavakat is kerestek volna. Betelepítés helyett visszaküldés, kvóta helyett szponzoráció. És közben a végén mégis pontosan ugyanaz az egyenlet megoldása, mint eddig: Brüsszel migránsokat akar betelepíteni. A terv az, hogy az illegálisan érkező személyeket az uniós tagállamok egyenként szállítják kiinduló országukba, minekutána minden EU-s állam kapna egy-egy neki kiszabott harmadik világbéli helyszínt. Amennyiben azonban az adott migránst 8 hónapon belül nem sikerül deportálni, úgy a tagország köteles befogadni őt. Trükkös, ugye? Alig több, mint fél évet kell kihúzni valahogy és attól fogva nincs visszaút a migránsnak, nincs visszaút az államnak sem.”