Salvini: A Liga a legnagyobb olaszországi párt

2020. szeptember 22. 19:44
„Giuseppe Conte ismeri a telefonszámomat, várom a hívását” – üzent a miniszterelnöknek Matteo Salvini.

Azonnali és élénk belpolitikai mozgást indítottak el Olaszországban a „döntetlennel” végződött tartományi választások, melyek után a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) a migrációs törvények eltörlését szorgalmazta, a régiók többségét vezető jobboldali koalíció pedig, Matteo Salvinivel az élén a gazdasági döntésekbe való bevonást sürgette a kormánytól kedden.

„Liga a legnagyobb olaszországi párt”

Matteo Salvini, a Liga vezetője úgy nyilatkozott, a jobbközép képviseli az ország többségét, miután a húsz tartományból már tizenötöt vezet. Megjegyezte, éppen ezért az ellenzéket a kormány nem hagyhatja ki az egész országot érintő gazdasági-pénzügyi döntésekből, főleg ami az európai helyreállítási alap forrásait illeti, amelyből Róma több mint 200 milliárd eurót használhat fel.

„Giuseppe Conte ismeri a telefonszámomat, várom a hívását”

– üzent a miniszterelnöknek Matteo Salvini. Feleslegesnek nevezte a jobbközép vezetőjének személye körüli vitákat, hiszen továbbra is a Liga a legnagyobb olaszországi párt – tette hozzá. A Salvini vetélytársának tartott Luca Zaia – aki egymás után harmadszorra is Veneto kormányzója lett – hangoztatta, hogy nem a Liga vezetésére pályázik, hanem az északi régiók autonómiájára. Elemzők rámutattak, hogy a választási eredménnyel nagyobbik kormányerővé vált Demokrata Párt (PD) máris hadat üzent a szövetséges Öt Csillag Mozgalomnak (M5S), amely egyéves közös kormányzás után a másodvonalba kényszerült.

Az M5S politikusainak nagy része azonnali kongresszus összehívását sürgette

A PD főtitkára, Nicola Zingaretti sajtótájékoztatóján új kormányprogramot hirdetett meg. Kijelentette, hogy a PD nagyszabású egészségügyi reformot szorgalmaz az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásaival, amit eddig az Öt Csillag Mozgalom ellenzett. Zingaretti hozzátette, hogy a volt belügyminiszter, Matteo Salvini tavaly nyáron bevezette migrációs törvényeit is el akarják törölni, melyeket az M5S eddig nem kívánt megváltoztatni.

A népszavazáson nyertes, a helyhatósági választáson vesztes M5S mozgalmi szárnyának vezetője, Alessandro Di Battista a párt legnagyobb vereségének nevezte a mostani választási fordulót a párt 2013-as megalakulása óta. Az adatok szerint

a 2018-ig legnagyobb párt mostanra szavazótáborának majdnem felét, 8 millió szavazót elveszített.

Az M5S politikusainak nagy része azonnali kongresszus összehívását sürgette.

Conte: lesz lehetőség konfrontációra az ellenzékkel

A miniszterelnök, Giuseppe Conte az urnák lezárása utáni első nyilatkozatában kijelentette, hogy mivel „területi szavazás volt, a kormányra nem gyakorol hatást”. A miniszterelnök azonnal üzent a PD-főtitkárnak, hangoztatva, hogy szerinte a „kormány egységes, nincs szükség változtatásokra”. Giuseppe Conte úgy vélte, az ESM-források felhasználása nem elsőrendű. Megjegyezte, kormányát majd akkor lehet „hazaküldeni”, ha nem jól használja fel a gazdasági helyreállítási forrásokat. Hangoztatta, hogy Róma már most is új migrációs törvényeken dolgozik, de Conte szerint igazi „meglepetés” az Európai Bizottság szerdán bemutatandó menekültügyi reformja lesz, a menedékkérelmi rendszert eddig működtető dublini egyezmény módosításával, valamint a kitoloncolások hatékonyságának növelésével. Ami a Matteo Salvini felvetette telefonhívást illeti, Giuseppe Conte úgy reagált, lesz lehetőség konfrontációra az ellenzékkel.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke úgy vélte, a kormányt a PD és az M5S közötti feszültség szétveti. A sajtókommentárokban a választások nagy vesztesének nevezett Matteo Renzi, a kormánypártok közé tartozó Élő Olaszország (IV) vezetője bejelentette, a kormány 2023-ig a helyén marad. Elemzők szerint Renzi szokásához híven így „szemmel verte” a kormányt, melyet egy éve az ő politikai taktikázása hozott létre Matteo Salvinivel szemben.

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés