A nyugati világban az ilyen akciók sikeresnek bizonyultak, a liberális demokrácia országaiban a politikusok nem is merik szóba hozni a demográfiai problémákat, nem merik kimondani, hogy éppen népességcsere zajlik az országaikban, hiszen tudják, hogy ha kimondanák az igazságot, rögtön megkapnák a rasszista, az idegengyűlölő, a nőgyűlölő, a náci bélyegét.
Magyarország azonban más útra tért, egy történelmi innováció segítségével: nem a gyermektelenséget bünteti, hanem a gyermekvállalást jutalmazza, méghozzá olyan jelentős anyagi támogatással és adókedvezménnyel, amilyenre az egész világon nincs példa. Ennek a lépésnek a megtételéhez politikai bátorságra volt szükség, amelyhez viszont az alapot a polgári pártok ismételt kétharmados támogatottsága adta meg. A liberális demokráciák addig el sem tudták képzelni, hogy a családtámogatás ilyen kiterjedt rendszere létezhet, hiszen a hangadó közvélemény a gyermekvállalást szigorúan az emberek személyes döntési szabadságának körébe utalták és utalják ma is, és megengedhetetlen állami beavatkozásnak tekintenek minden intézkedést, ami gyermekvállalásra ösztönöz. Abba azonban mégis nehéz belekötni, hogy az állam többségi konszenzussal a háta mögött pénzt ad a gyermekeket nevelőknek, részt vállal a gyermeknevelés többletköltségeiből.
A társadalom rendkívül bonyolult rendszer. A társadalompolitikai döntések hamar megszülethetnek, a következmények viszont csak lassan mutatkoznak meg, hiszen az egész társadalom szemléletének kell megváltoznia, és a fiatal pároknak bízniuk kell benne, hogy a családtámogatási rendszer hosszú távon is megmarad. Legalább harminc év kitartó és következetes munkájára van szükség ahhoz, hogy a magyarság visszanyerje reprodukciós képességét.