Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Az inflációs nyomás csökkenése után pedig határozottabban élénkíthet a Magyar Nemzeti Bank.
Szeptemberben még nem számít inflációs fordulatra Magyarországon, októbertől viszont már a fogyasztói árak emelkedésének látványos lassulását várja az Amundi Alapkezelő Zrt.
Forián-Szabó Gergely, az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója online sajtóreggelin azt mondta: az inflációs nyomás csökkenése után pedig határozottabban élénkíthet a Magyar Nemzeti Bank.

A magyarországi inflációs folyamatokkal ellentétes európai tendenciákról az igazgató azt mondta, teljes kudarc kíséri a világ nagy jegybankjainak küzdelmeit az inflációs cél eléréséért. Ez 2008 óta zajlik, azonban az infláció Európában és Japánban is elmarad a céloktól, és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve is csak néha-néha éri el a 2 százalékos célját – jegyezte meg.