Két mérkőzésre tiltották el a verekedő Neymart

2020. szeptember 17. 7:31
Ugyanakkor rasszizmussal megvádolt ellenfele ellen eljárás indult.

Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott Neymar, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója, amiért megütötte az Olympique Marseille spanyol légiósát, Alvaro Gonzalezt a vasárnapi rangadón. Ugyanakkor utóbbi ellen fegyelmi eljárás indul állítólagos rasszista megnyilvánulásai miatt.

A vendég marseille-iek 1-0-s sikerét hozó találkozó hosszabbításában egymásnak ugrottak a két csapat játékosai egy szabálytalanság után. A tülekedésben Neymar a tarkóján megütötte Gonzalezt, ezért piros lapot kapott. A pályáról levonulva többször azt mondta a bírónak: „Rasszizmus nem!” – miközben Alvaróra mutatott. A meccs után a Twitteren azt írta, sajnálja, hogy nem az arcába ütött Alvarónak, aki szerinte az egész mérkőzésen provokálta. Neymar már az első félidőben szólt a játékvezetőnek arról, hogy Gonzalez rasszista megjegyzéseket tesz rá, ugyanakkor

a spanyol tagadja a vádakat.

A mérkőzés végi incidensért a PSG hátvédje, Layvin Kurzawa hat, az OM védője, Jordan Amavi pedig három mérkőzéses eltiltást kapott. Neymar és csapattársa, Leandro Paredes két-két találkozón nem léphet pályára, és mindketten kaptak még egy összecsapásra szóló felfüggesztett büntetést. A marseille-i Dario Benedetto egy meccsen nem szerepelhet.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Ian Langsdon

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Suarez egy "negrito"-ért kapott 7 meccset!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés