A romaellenesség a legfőbb oka a roma gyerekek iskolai lemaradásának Magyarországon

2020. szeptember 17. 9:18

Kende Ágnes
444.hu
A romák helyzete az oktatás minden területén jelentősen romlik.

„Míg Magyarországon, ahol becslések szerint 7,5 százalék a romák népességen belüli aránya, a tanulónépességen belüli arányuk megközelíti a 15 százalékot. Miközben az óvodába járó roma gyerekek aránya jelentősen javult az elmúlt 15 évben, a romák helyzete az oktatás minden területén jelentősen romlik, és a különböző iskolai fokok teljesítése szempontjából egyre nagyobb a szakadék a romák és a teljes tanulónépesség között. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy folyamatosan növekszik az iskolai szegregáció mértéke. Lengyelországban, ahol a romák népességen belüli aránya becslések szerint az 1 százalékot sem ér el, 2017-től kötelezővé és ingyenessé vált az óvodai nevelés a 6 éves gyermekek számára, és ahol nincs óvoda, ott az óvodai nevelést különféle közösségi szervezetek végzik. Az elmúlt években csökkent a roma gyermekek száma a speciális oktatásban, miközben a beiskolázott és érettségizett romák arányát az általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak juttatott ösztöndíjakkal igyekeznek növelni.

Romániában, ahol becslések szerint közel 9 százalék a romák aránya a népességen belül, a gyerekek helyzete a legtöbb területen javult, és csökkent a roma és a nem roma tanulók közötti szakadék; ugyanez nem mondható el a közép- és felsőfokú oktatásban, ahol a tendenciák negatívak. Szerbiában, ahol becslések szerint kicsit több, mint 8 százalék a romák népességen belüli aránya, a roma tanulók helyzete némileg javult az alap- és középfokú oktatásban, de a különbség továbbra is jelentős. (2015-ben például a romák mindössze 10 százaléka fejezte be a középfokú oktatást, Szerbiában pedig 13 százalékuk). A felsőfokú végzettségű romák aránya majdnem nulla, és a roma gyerekek továbbra is felülreprezentáltak a speciális oktatásban. Ugyanakkor pozitív fejlemények mutatkoznak az óvodai nevelésben és az írás-olvasás terén, és a szegregáció sem számít komoly problémának Szerbiában.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 168 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nálunk is kötelező és ingyenes az óvoda. Szintén ingyenes a tankönyv és az étkeztetés. Ugyancsak ingyenes a szakmaszerzés. Vannak roma ösztöndíjprogramok. Túl sok igazolatlan óra esetén a családi pótlék látja a hiányzások kárát. Ez mind jó intézkedés. És mindet ez a kormány vezette be.

Mit tettek a szerző elvbarátai?

Pénzt harcoltak ki a gyöngyöspatai gyerekeknek, különórák, korrepetálás vagy nyelvórák helyett.

A hiperventillálós roma-aggódás tulajdonkép ugyanaz, ami az Usában folyik a feketékkel kapcsolatban. Ott is megy a permanens nyavajgás, hogy a négerek miért nem tanulnak, miért rosszabbak az iskolai eredményeik, mér nincsenek a felsőoktatásban, és ugye a libsi kutatók mindig a rendszerszintű fajgyűlöletet képese kiizzadni magukból.

A vezér ideológia, az különféle kisebbségek piedesztálra emelése nem enged meg más következtetést. És a válaszuk erre a különféle faji kvóták. A négereket alacsonyabb pontszámmal felveszik a Harvardra, hogy bizonyítsák magukról, ők mennyire az élharcosai a fajgyűlölet elleni frontnak. Azzal már nem szoktak dicsekedni, hogy a végzőseik közé alig jutnak el ezek a bekvótázottak.

Aztán most már ugye oda jutottunk, hogy mindenhol kvótákat követelnek. Kvótákat a különféle intézményekben, kvótákat a cégek különféle döntéshozói szintjein, és a legújabb, hogy kvótákat akarnak a hollywoodi filmeknél.

Nagyon remélem, hogy mi jutunk el erre a szintre.

A CEU-t pedig be kéne szántani, mert látható, hogy nem kutatnak, nem megérteni akarják a jelenséget. Kész prekoncepciók mentén szemezgetnek a statisztikák között, hogy szállítsák az "adatok", meg a "felméréseket" ehhez a veszélyes faji ideológiához.

Nem segíteni akarnak ezek, csak begyűjteni a tapsot, meg ezen tudományos szféra gratulációit.

Most esett le, hogy ez az az elitista budai picsa, ezüstkanállal a szájában. Nyilván a bűntudat is hajtja, hogy a romákkal foglalkozzon. Persze tisztes távolságból.

"Önazonosnak kell maradnia" - ezt a kibaszott szart. Ő persze szegregálhat, járathatja elit iskolába a kölykeit, de a többségnek természetesen ehhez nincs joga, mert az már fajgyűlölet.

Nagy szamár vagy te, Kende Ágnes.

Az askenázi oktatáskutatók nem értik miért nem szárnyalnak a dalitok az iskolákban. 2SD-érték távolságból ezt valóban nehéz felfogni...

Amikor gyerekek iskolai előmenetelének vizsgálatakor a szülőktől örökölt képességeket nem veszik figyelembe, akkor óhatatlanul baromság lesz a konklúzió. Az iskolához kellő kognitív képességek döntően öröklöttek. Az endogám cigányság átlagintellektusa az európai felmérések szerint a 75-80 IQ sávban mozog. A csoport 20-30%-a a szellemi fogyatékos sáv lakója- Kende lány tanítsa meg integrálni őket...
A Kende lány különben eléggé szétszórt, a cikke tele van önellentmondással: pl az extrém mód szegregáló Magyarország PISA eredményei sokkal jobbak a cigány tanulóknál, mint az integráló szerb és román iskolákban. Olyan szívesen megkérdezném ezt a lebegő picsát, tud-e olyan helyről a világegyetemben, ahol a cigányok szárnyalnak az iskolákban? Mert én azt látom, hogy az űber liberális és haladó angol iskolákban is bukdácsolnak a cigány tanulók és vezetik az iskolaelhagyók mezőnyét...

Míg a migránskultusz alatt a hazai liberálisok elfelejtkeztek a cigányokról, most az amerikai BLM mozgalom hatására ismét felfedezték őket.
Igen, elolvastam a teljes cikket, egy dolog nem volt benne sehol sem megemlítve: a cigányság felelőssége.
Ismét leraktak egy tudományosnak tűnő nyelvezettel megírt szöveget, hogy lehessen rá mutogatni: a cigányság minden bajának okozója a fehérek rasszizmusa.
Így kell gerjeszteni az etnikai feszültséget.
Nyilván a cigányságnak sem jó ez az egész, kezdve azzal, hogy a baloldal akkor hivatkozik rájuk, az ő érdekeikre, amikor a baloldal érdeke éppen ezt kívánja.

Azon tudok mindig meglepődni, hogy a baloldalon, a progresszív ideológia ilyen dolgokat vet fel, hogy például: "tűnés a méhemből!" "ne nézzenek szülőgépnek!" "a klímára a túl sok gyerek a legnagyobb veszély" és társai.
Aztán a legtöbb baloldali észosztónak négy-öt gyereke van.
Mint a múltkori Verebes SZFE-s interjújában, ahol megkérdezték a szintén baloldali Nagy Zsoltot is, aki a négy fiára hivatkozott.
Most hogy is van ez?

Na, mi volt előbb, a cigány, vagy az utálat?

Nem volt és nincs időm arra, hogy részletesebben kifejtsem a véleményemet. Aki ilyen szamárságot, valótlanságot ír, mint ez a nő, az adja vissza a diplomáját, vagy menjen egy iskolába tanítani.
Nem kell, hogy borsodi legyen az az iskola. Minden iskolában vannak cigánygyerekek.

Fogalmam sincs, hogy miért nem tartott rá igényt Marton Zsolt püspök úr, akit ismerek, rendes ember, jó pap. Hátha eredménnyel jár a helyiek kérése, hogy maradhasson. Te is imádkozz érte!

"A romaellenesség a legfőbb oka a roma gyerekek iskolai lemaradásának Magyarországon"

Ez patkány nem kevesebbet állít, mint, hogy a pedagógusok gyűlölik a
cigányokat és ezért mást tanítanak nekik, mint a többieknek.

Várom a PDSz élénk tiltakozását!

Mindenki hibás, csak a fránya IQ nem. A hozott anyag.

Margaret Mead élt természeti népek között, mégis hatalmasat hazudott róluk.

Láttál már cigány életedben? Cigány ismerőseim, barátaim mélyen fel vannak háborodva a belpesti zsidó liberálisok "jogvédő" mutatványain, ami szerintük kizárólag azt szolgálja, hogy 22-re megnyerjék a cigányság szavazatait.

Egyébként meg sokáig hallgattak - a jelzőket elhagynám - a cigány holokausztról, csak a sajátjuk volt a fontos.

Ágika, a Lauder mikor indít cigány osztályokat? vagy most szervezed a 21-es tanévet? Írd meg, mely zsidó iskolákban indulnak cigány osztályok, bocsi, ez rasszizmus, mely osztályok indulnak zsidó-cigány koedukációban.

Aki munkaképes létére képes egy saját maga által táplált szemétdomb közepén élni, mint azt a gyöngyöspatai híradásokban láthattuk, annak semmilyen "kultúrája" NINCS.

A Kende Ágnes meg foglalkozhatna valami hasznossal. Vicces, h. ilyesmiből meg lehet élni.

Ez a 'kutatási összefoglaló' vagy mi a műfaja ennek az írásnak, semmi másra nem alkalmas, csak provokációra. Hiányoznak belőle a roma iskoláztatásra vonatkozó összefoglaló adatok és hiányoznak az egyes országok összehasonlítására szolgáló számok.

Azt, hogy a számok alapján mennyivel jobb lehet a roma iskoláztatás helyzete Magyarországon, mint Szlovákiában, Romániában és Szerbiában, az alábbi bekezdés azért érzékelteti:

"Míg Magyarországon az oktatási rendszer teljes centralizálása mellett is folyamatosan erősödik a szegregáció, miután a hazai szabályozás lehetővé teszi a gyermekek korai kiválasztását a különböző iskolatípusokon keresztül (lásd az egyházi iskolák vagy a kisgimnáziumok szerepét a szelekcióban), és a vizsgált országok közül itt befolyásolja a gyerekek társadalmi háttere a legerősebben az iskolai eredményességet, a hároméves kortól kötelezővé váló óvoda és a széles körben elérhető ingyenes étkezés egyedülálló a többi országhoz képest. Az utóbbi két intézkedés pozitívan befolyásolja a roma gyerekek jelenlétét az oktatási rendszerben - ők már ezen intézkedések előtt is korábbi életkortól, hosszabb ideig és magasabb arányban vettek részt a közoktatásban, mint a többi elemzett országban élő roma gyerekek."

Lengyelország a maga jelentéktelen mértékű roma népességével nyilvánvalóan csak azért lett ide kavarva, hogy ellensúlyozzák a magyar eredményeket.

A provokáció már a címmel kezdődik, mely szerint a romaellenesség a legfőbb oka a roma gyerekek iskolai lemaradásának (kikhez és mihez képest és hol vannak a számok), majd azzal folytatódik, hogy a provokátor szerző definiálja a romaellenesség tartalmát, íme: "a romaellenesség mögött húzódó alapvető feltételezés, hogy a romák alacsonyabb rendűek és deviánsok". Azaz a nem roma társadalom, az állami intézmények és a rendőrség Kende Ágnes tudományos álláspontja szerint alacsonyabb rendűnek tartja a romákat. (Ezen a ponton azonnal kénytelen vagyok elküldeni a jó édesanyjába a kedves kutató hölgyet.) Nyilvánvalóan van ilyen jócskán kisebbségi vélemény is a magyar társadalomban, ám ezt általánosítani arcátlanság.

Az egész biztosan igaz, hogy a társadalom többsége a romák többségét deviánsnak tartja és ezt gondolja az iskoláztatási problémák legfőbb magyarázatának, nem a romaellenességet és nem a 'szegregációt'. Pontosabban a szegregációt annyiban, amennyiben elkülönülten élnek, roma többségű településen vagy roncstársadalmi jellegű devianciákat mutató településrészen.

A 'szegregációnak' azt az értelmezését azonban ugyancsak provokációnak tartom, amely az idézet első felében szerepel, mely szerint az lenne a rendszerszintű szegregáció, hogy "a hazai szabályozás lehetővé teszi a gyermekek korai kiválasztását a különböző iskolatípusokon keresztül". Ennek semmi köze a romák iskoláztatásához, csupán azt mutatja, hogy a magyar középosztályok kiemelten fontos értéknek tartják a gyermekeik jó iskoláztatását. Teljesen logikus, hogy a deviáns roma családok, amelyek magát az iskoláztatást sem tartják gyakran igazán fontosnak és inkább csak a kényszer és az ingyenes étkeztetés miatt adják óvodába és iskolába a gyermekeiket, elmaradnak a motivációban, az iskolakeresésben és az iskolai eredményekben is.

A szegregációnak ebből az ostoba és szakszerűtlen definíciójából az következik, hogy akkor is nő a 'szegregáció', ha a roma és nem roma népesség iskolai eredményei egyaránt javulnak, de a roma népességé kevésbé javul és akkor is javul a szegregáció, ha a társadalom iskolázottsága romlik, de a romáké sem romlik kevésbé, mint a nem romáké. Magyarország az első kategóriába tartozik, ellentétben pl. Romániával, ahol a cigány gyerekek többsége el sem jut az iskolába, a többit pedig kisegítőbe teszik, de a szegregáció állapota hozzánk képest nagyon fasza. Köszönjük az igazán tudományos elemzést.

Régóta ismerjük a romaszociológusok nagy fájdalmát, mely szerint az a baj, hogy a családi előnyökkel induló gyerekek szülei nem várják be, amíg az iskola "személyre szabott oktatással, az adaptív készségek fejlesztésével" felzárkóztatja a roma gyerekeket az ő gyerekeikhez, hanem elviszik őket erősebb iskolába, gyorsabban haladó képzésbe. Ami egyébként mindannyiunknak, az egész társadalomnak jó, a deviáns romáknak is, mert közép és hosszútávon erősebb gazdaságot, több jövedelmet, nagyobb társadalmi támogatást képes nyújtani a roma felzárkózáshoz.

Ha a CEU-s szociológusok eljutnának egyszer az igazságista-emberijogista mázzal leöntött sztalinista-maoista 'nagy ugrás' utópiájától a reális célkitűzésekig és támogatnának egy olyan személyre és családra szabott mentori rendszert, amely roma gyerekek tömegeit segítené szakmaszerzéshez, a következő generációban ott is beindulna az egylépcsős mobilitás és néhány évtizeden belül végbemenne a roma asszimiláció. Nekik azonban úgy tűnik valójában az előítéletekkel, rasszizmussal való politikai vádaskodás, a provokáció és a hagyományos társadalmi rend szétbomlasztása, lepusztítása a valódi céljuk.

Romaellenesség? Cigányellenesség?
Ha ez van akkor az egyáltalán nem a bőrszín, hajszín alapján létezik, hanem a jellem.alapján.
Én szeretném ha ez nem lenne!!
Az a helyzet, hogy látszil, hogy ki tartpzik oda
Ezért ha negatív viselkedést produlálnak, akkor pontosan ők adnak alappt az általánpsításra.
A minap a 23-as buszra felszállt három cigány férfi
A buszon másokon maszk volt. Rajtulk nem. Mások normális hangnemben beszélgettek, csendesen.
Ők obszcén szavakat használva kiabáltak.
Szerintem mindenki megvetette őket!
Ezt a megvetést nem nevezem rasszizmusnak!! Hiába mpndja ezt Zsigó Jenő és Horváth Aladár.
Igen is, Bogdán lászlóval értek egyet aki nem roma polgárjogi harcos, han tett azért, hogy felemelkedjenek.

Martin Luther King:
"Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket."

Na ezeket, nem a bőrszínük hanem a jellemük alapján ítéltél meg a busz utasai, és sajnos nagyon gyakran ilyen tapasztalatai vannal az embereknek.
Bogdán lászlót Zsigóék öngyilkosságba kergették, ahelyett, hogy igazat adtak volna neki.
Igen is a cigány-roma értelmiségnek fel kellene lépni a retinens viselkedések ellen, nem a magyar többséget lerasszistázni!
Mert nem vagyunk rasszisták!

Ebben egyetértünk.

Ez legyen a magánügyed. Azt viszont nem tudhatod, hogy mit csinálnál egy "zuhanó, égő repülőgépen".

Magyarország jó rég óta missziós terület.
Ha megnézed a Magyar Kurírt minden évben nyár végén vannak az áthelyezések.
Minden egyházmegye püspöke tájékoztat róla.
Akit kiküldenek pl. Rómába 2 évre, ha hazajön plébániára kell mennie káplánnak egy plébános mellé.
Csak a nagyon jó képességűeket küldik ki. A legtöbbet a Pázmányról, mert eleve a legjobbakat odaküldik tanulni. Onnan kerülnek ki aztán a professzorok.
Van akiből jó plébános lesz, de nem tudná megtanulni azt az anyagmennyiséget, amit ott meg kell.
Ha kevés a pap, akkor ki kell sakkozni, hogy ki hova kerüljön.

Nem is a halál a félelmetes, hanem az oda vezető út.
Mondtad a repülőt. Ha megégeted egy kicsit a kezed fáj, nem?
Ha ég egy repülő, te is égsz a tűz forró. Jó, akkor üvöltesz.

Ennek örülök. Úgy beszélsz, mint egy keresztény ember.

Vadász, vadász, te szopni jársz ide!

Nehéz elképzelni, hogy ez a csaj leír valami nyilvánvaló baromságot, mindenki kiakad rá, és nem élvezi. Polgárpukkasztás, vagy ilyesmi.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés