Erdoğan Macronnak: Ne szórakozzon Törökországgal!

2020. szeptember 13. 20:31
A török elnök a beszámolók szerint a görögökhöz is szólt, valamint elmondta: országa nem fog az IMF-hez fordulni, mert képes magáról gondoskodni.

„Macron úrnak még sok gondja lesz velem. Nem ismeri a történelmet. Franciaország történelmét sem ismeri. Ne szórakozzon a török nemzettel, sem pedig Törökországgal” – idézi a török elnököt TRT World  tudósítása alapján a Magyar Nemzet. A török csatorna szerint Erdogan ezzel a francia államfő múlt heti megnyilvánulására reagált, amikor is a francia elnök azt mondta: Törökország nem tekinthető többé partnernek a Földközi-tengeren.

Európának egyértelműen és egy hangon kell beszélnie Törökországról. Határozottnak kellene lennünk Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel szemben, akinek elfogadhatatlan a viselkedése – mondta a korzikai Porticcióban megrendezett egyik konferencián Macron.

Erdogan nemcsak a francia elnökhöz, hanem a vetélytárs Görögországhoz is szólt. Felszólította Athént, hogy tartsa távol magát mindenféle helytelen cselekedettől a vitatott vizeken, hozzátéve hogy a a görögök ne kérjék olyan országok segítségét, amelyek fokozták a katonai jelenlétüket a régióban. Erdoğan ezzel arra utalt, hogy a franciák a fokozódó török–görög ellentétek miatt megnövelték katonai tevékenységüket a Földközi-tenger keleti medencéjében. Erdoğan beszédében azt is elmondta, hogy Törökország nem fog az IMF-hez fordulni, mert az ország képes magáról gondoskodni.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés