A rosszindulatú daganattal nem szabad tárgyalni

2020. szeptember 7. 15:46

Gyarmathy Éva
HVG
A Nemzeti Alaptanterv újabb alattomos csapás az oktatásra.

„Nemzetünk egyre több szervében jelennek meg a daganatos sejtek. Az egyik legfontosabba, a jövőt meghatározó oktatásba is beette már magát a kórság. A KLIK ellen tüntettek a tanárok anno, de nem álltak melléjük a szülők, és az ország hallgatott és hallgat, nem üti át a tűrésküszöbét a segélykiáltás. A gyerekeket nap, mint nap elküldik a családok az ártalmas oktatásba. Hiába gyűlnek a baljós jelek has- és fejfájás, valamint pszichiátriai diagnózisok formájában. »Apró tünet« volt, a hatéveskori beiskolázás kérdése is, és csak marginális problémaként van jelen itt-ott megjelenő kisebb tiltakozással.

A Nemzeti Alaptanterv újabb alattomos csapás az oktatásra. Mindenki tudja, hogy szakmailag hibás, ahogyan elhibázottak az egymásnak is ellentmondó törvények és rendeletek tömegei, amelyek gátolják a gyerekek fejlődését, mégis szótfogadóan, vagy fű alatt kicsit könnyítve a helyzeten, de az ártó eljárásokat nem megtagadva a felnőttek végrehajtják az ítéletet a jövő generációján.

A hátrányos helyzetű gyerekek a jövő sötét tömegévé válnak, ha nem kapnak tanulási lehetőséget. A daganatnak azonban éppen hogy jól jön, ha gyengül a nemzet. Ezért gátolja a civileket, akiknek megoldásaik vannak. A kormány az iskolakezdés előtt több, hátrányos helyzetű és rászoruló gyerekekkel foglalkozó oktatási intézmény költségvetését csökkentette a felére. A MET iskolái, az Igazgyöngy tanodái és az Ámbedkár Iskola fennmaradása is kérdésessé vált.

Tavaly a tudományos kutatók is próbáltak ellenállni, megtartani a függetlenségüket, de magukra maradtak, még az akadémikusok támogatását sem kapták meg igazán. Most már a spájzban van a NER, a kutatási pénzeket pedig a kádereinek adja. A felsőoktatás nagy része becsicskázva, a CEU a határon túl, a független média megtépve.

Idén az Index, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem idomítása jött volna, de úgy tűnik, a fiatalok másképpen szocializálódtak, és már megtanulták, hogy a rosszindulatú daganattal nem tárgyalni kell, hanem ellenállóvá kell válni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 116 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden nézőpont kérdése. Végülis egy rosszindulatú gyarmathy-
daganat, amit az immunrendszer megtámad, érezheti magát
kellemetlen helyzetben, joga van hozzá.

Mégis tárgyal velük a kormány:-)

,,A rosszindulatú daganattal nem szabad tárgyalni,,

Megfogadtam. Nem írok hozzászólást a poszthoz.

Így van... ott nagybetűs Toleránsok vannak...

(Tényleg, tegyük egymás mellé ezt meg mondjuk a Vidnyánszky-interjút... vagy éppen gondoljuk el, hogy a címbeli mondatot egy nem ballib brancsbeli ember írja le... képzeljük el a reakciókat... komolyan mondom, bele lehet bolondulni...)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés