Közéleti évadnyitó a Tranzit fesztiválon

2020. augusztus 27.
Orbán Viktor miniszterelnök idén a járvány miatt a Bálványosi szabadegyetem helyett a Tranzit fesztiválon mondja el a hagyományos „tusványosi beszédet”. A rendezvény vitaszekciója is izgalmas lesz, hiszen összecsap többek között Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban.

„Együtt erő vagyunk – a magyarság esélyei a XXI. században” – ezzel a címmel mond beszédet Orbán Viktor lapunk megjelenésének másnapján Tihanyban, a Tranzit fesztiválon. A miniszterelnök előadása különleges jelentőségű lesz, hiszen idén elmarad a Bálványosi nyári szabadegyetem és diáktábor, ismertebb nevén Tusványos. Orbán Viktor minden évben ott mondja el azt a beszédet, amelyben hagyományosan világpolitikai összefüggésekbe helyezi a kormány politikáját, és vázolja a közeljövő politikai programját, terveit, elképzeléseit. Ezt ezúttal várhatóan a Tranzit fesztiválon fogja megtenni.

De mi is az a Tranzit? A Kommentár Alapítvány által szervezett, szerteágazó közéleti rendezvénysorozat 2009-ben indult, és programjain már több ezren vesznek részt. A 2006-ban létrejött és a jobboldali politikai közösség egyik szellemi forrásvidékét jelentő Kommentár folyóiratot is kiadó alapítvány meghatározása szerint a Tranzit közösség, vitafórum, baráti társaság és szórakozás egyben, „egy hely a cselekvőknek”.

A szervezők hitvallása, hogy erősítsék a párbeszédet a közéletet érintő legfontosabb kérdésekben a hazai kulturális, tudományos, közéleti és gazdasági élet szereplői között. 2016-ban elindították a Tranzit közéleti képzést az egyetemista és főiskolás korosztálynak, amelynek célja, hogy megtalálja és összekösse a hazájukért és közössé­geikért tenni akaró, cselekvő fiatalokat.

A tavaszi és őszi konferenciák mellett minden nyáron szabadegyetem jellegű rendezvényt is tartanak a Balaton partján vagy Kőszegen, ez a Tranzit fesztivál. A rendezvényt idén augusztus 27-e és 30-a között tartják a Hotel Club Tihanyban. A szervezők közlése szerint az esemény ebben az évben kicsit más lesz, mint korábban, hiszen a jár­ványügyi ajánlásokat követve a résztvevői létszámot ötszáz főben maximálják, és az előadásokat szabadtéren rendezik majd. A korábbi gondolatexpó megnevezést is módosították, az Együtt erő vagyunk alcímet viselő fesztivált idén közéleti évadnyitóként határozták meg. Stílszerűen, hiszen a végéhez közeledik a nyár, véget ér az uborkaszezon, hamarosan indul az őszi politikai évad.

„A Tranzit az a hely, ahol a konzervatív hátország időről időre megvitatja a világ és benne Magyarország dolgainak állását”

Címlapképen:Orbán Viktor miniszterelnök beszél a Tranzit – Fesztivál a határon rendezvényen a kőszegi 
Jurisics-várban 2012 augusztusában. Fotó: MTI / Varga György

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés