Joó István írása a Mandiner hetilapban.
Régi és új svábhegyi villák között sziklaszilárdan áll a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolájának otthont adó épületegyüttes. Az irodájában beszélgetünk Anna nővérrel, egy szabályos arcú, mosolygós apácával. Nemcsak a külseje rendezett – fátyola, habitusa, azaz szerzetesi viselete –, hanem a lelke is. Titkos fogadalom útján még 1972-ben kötelezte el magát Jézus iránt, őt szolgálja földi hivatásával, a fogyatékos gyermekek és fiatalok gondozásával, oktatásával. Rendezett kívül-belül a gyermekotthon is. Az a botor gondolat fut át rajtam, hogy milyen jó lehet itt, ebben a katolikus intézményben fogyatékos gyermeknek lenni… És mintha csak ezt fűzné tovább az intézményt igazgató Anna nővér is, ahogy az itt gondozott, sokszor egyszerre látás-, mozgás- és értelmi sérült gyerekekről beszél: „Magától értetődően fogadják el állapotukat, és pusztán már attól boldogok, ha szeretettel találkoznak. Ráadásul az ő üdvösségük jobban biztosítva van, mint a miénk. Egy kerekesszékes, gyengénlátó gondozottunk mondta egyszer: ha nem lenne mozgássérült, nem ismerte volna meg a Jóistent és a hitet.”
Segítség a segítőnek
Fehér Anna az utolsó tagja a 17. században Aachenben alapított, Erzsébet-apácák nevű betegápoló szerzetesi közösség magyar tartományának. E női szerzetesrend novíciátusa hajdan ugyancsak a Svábhegyen volt, közel a gyermekotthonhoz. Az Alkony utcai hegyoldalt a két világháború között a nővérek birtokolták: tehenet, kecskét, baromfit tartottak, még az újpesti kórházat, fő munkaterületüket is onnan látták el élelemmel.
Anna nővér 1947-ben született, három évvel a szerzetesrendek feloszlatása előtt. 1950 a legsötétebb Rákosi-korszakra esett, de döntse el az olvasó, vajon Kádár hatvanas-hetvenes évekbeli Magyarországán mennyiben puhult fel az egyházüldözés. Az érettségi környékén Fehér Anna még az angolkisasszonyok között volt jelölt, a novicmesternő, Szappanos Ilka lakására járt fel, aki a szerzetesi hivatásra készítgette őt. Ebből lett a baj: 1967. december 12-én napközben rajtaütésszerűen házkutatást tartottak nála. Minden iratát elkobozták, majd fölmentek érte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahova járt, és a Gyorskocsi utcába szállították kihallgatásra. Bár sötétedés után elbocsátották, decembertől egészen 1968 húsvétjáig vissza-visszahívták hol a Gyorskocsiba, hol a Markóba további kihallgatásokra. Hamar egyértelmű lett, hogy a kedvesnővérrel folytatott négyszemközti beszélgetéseit lehallgatták, és magnóra vették. Vallatói fenyegették, ijesztgették, megmutatták neki a novicmesternőt a börtönben, bilincsek között. Ellene is izgatás és egyesülési joggal való visszaélés miatt indult eljárás – annak számított ugyanis a kommunista diktatúra alatt, ha valaki a szerzetesi közösséget újra akarta éleszteni. Anna nővér nem került börtönbe, ám a főiskoláról kirakták, sőt minden felsőoktatási intézményből kitiltották.