Kéthetes szükségállapotot hirdetett a libanoni kormány

2020. augusztus 5. 18:24
A katonai hatóságokat azonnali hatállyal különleges biztonsági jogkörökkel ruházzák fel.

„Kéthetes szükségállapotot hirdetett ki a libanoni kormány szerdán Bejrútban az előző napi pusztító robbanások után” – jelentette be Manal Abdel-Szamad tájékoztatási miniszter.

A miniszter hozzátette, hogy a katonai hatóságokat azonnali hatállyal különleges biztonsági jogkörökkel ruházzák fel. Hamad Haszán egészségügy-miniszter az al-Manar televízió jelentése szerint szerda délután közölte: a katasztrófában 135 ember halt meg, ötezren sérültek meg, és több tucatnyi embert tartanak számon eltűntként. A libanoni kormány közölte: házi őrizet alá helyeztet meg nem nevezett számú kikötői illetékest, amíg kivizsgálják, hogyan robbanhatott fel a kikötőben évek óta tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát.

Kászán Ueidat államügyész utasította a biztonsági hivatalokat, hogy azonnal kezdjék meg a nyomozást és a dokumentumok összegyűjtését a kikötőben tárolt anyagokról, valamint állítsák össze a tárolásért, a hangár karbantartásáért és őrzéséért felelős személyek névsorát. A robbanás lökéshulláma, amely 3,3-as erősségű földrengésnek felelt meg, számos épületet lerombolt a kikötő térségében és több kilométernyi körben súlyosan megrongálta a házakat. A robbanásban a vizsgálat első eredményei szerint 21 francia állampolgár is megsérült. A párizsi ügyészség „nem szándékos testi sértés” címén szerdán vizsgálatot indított a bejrúti robbanások ügyében. „Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Bejrútba utazik, ahol találkozik Michel Aún libanoni elnökkel és Haszán Diáb kormányfővel” – közölte szerdán a francia elnöki hivatal.

(MTI)
   

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az USA-ban egész vonat és hajórakományok tüntek el (robbantak fel) a nitrátból az 50-s években. A rekonstrukciók szerint vagy sztatikus feltöltődés és szikra vagy inkább villámcsapás okozta a vesztüket. Messze nem ez az első eset. A hülyeség inkább a jogi vitán van. Állítólag ez a szállítmány egy orosz hajón Afrikába tartott, a teknő azonban Bejrutnál bedöglött és kikötött. Különböző viták után "zár alá" helyezték a nitrátot és betárolták egy kikötői raktárba, azóta (2014) is ott van/volt, a helyett, hogy felmérik az értékét. letétbe helyezik a pénzt egy bankban, a műtrágyát meg kiárusítják és felhasználják. Nagy az Isten állatkertje...

https://en.wikipedia.org/wiki/..

Itt egy szép kollekció az 1910-2020 közötti robbanásokról, van belőlük ránézésre vagy 40. ( A mai is szerepel már, de 2010-től is akad néhány.) Egyébként kutató vegyész voltam sokáig és volt úgy, hogy egy jámbornak tűnő reakció megfutott és annyit tudtam tenni, hogy lehuztam a vegyifülke ablakát és mindenkit kiküldtem a laborból...( Nem robbant a végén nagyot.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés