Robbanás rázta meg Libanont

2020. augusztus 4. 19:59
A libanoni egészségügyi miniszter több mint 25 halottról és hozzávetőleg 2500 sebesültről számolt be a bejrúti kikötő körzetében történt robbanás után. Több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Izrael és Irán is segítséget ajánlott Libanonnak.

Hamad Hasszán libanoni egészségügyi miniszter legfrissebb tájékoztatása szerint több mint ötvenen vesztették életüket és 2700-an sebesültek meg. A tárcavezető korábban több mint 25 halottról és hozzávetőleg 2500 sebesültről számolt be a bejrúti kikötő körzetében történt robbanás után, nem sokkal később azonban már harmincnál több halálos áldozatról és mintegy háromezer sérültről beszélt a televízióban. A libanoni vöröskereszt vezetője ennél kevesebb sérültről tud, de értesülése szerint számuk így is meghaladta a 2200-at.

A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyagraktár – található. Sokan a robbanás által megrongált házakban rekedtek. A jordániai földtani intézet szerint a robbanás egy 4,5-ös erősségű földrengésnek felelt meg a Richter skálán – közölte az al-Gad című helyi lap.

Diáb a „veszélyes” raktárban történt robbanás felelőseinek felelősségre vonását ígérte. „Megígérem, hogy ez a katasztrófa nem múlik el felelősségre vonás nélkül. (...) A felelősök meg fognak fizetni ezért” – hangoztatta. „Közzé fogjuk tenni a tényeket a 2014 óta ott álló veszélyes raktárról, de nem fogok elébe nyúlni a vizsgálatoknak” – tette hozzá a kormányfő. Diáb felszólította a baráti és testvéri országokat, hogy segítsenek Libanonon.

Több ország is segítséget ajánlott

Korábban már több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Izrael és Irán is segítséget ajánlott Libanonnak. Az Európai Unió szintén felajánlotta támogatását. „Az Európai Unió kész segítséget és támogatást nyújtani” – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedd este. „Izrael nemzetközi biztonsági és diplomáciai csatornákon felvette a kapcsolatot Libanonnal és orvosi, illetve humanitárius segítséget ajánlott a bejrúti kormánynak” – áll Beni Ganz izraeli védelmi miniszter és Gabi Askenázi külügyminiszter közleményében.

Nem sokkal korábban Askenázi arról beszélt, hogy a masszív robbanás „baleset volt, amelyet tűz okozott”, s óvatosságra intett a különböző feltételezések kapcsán. „Nem látok okot arra, hogy ne higgyünk a bejrúti jelentéseknek” – tette hozzá az izraeli külügyminiszter.

Franciaország segítséget küld Libanonnak – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök. „Franciaország Libanon mellett áll. Mindig. Francia segély és készletek jelenleg úton vannak” – írta Twitter-üzenetében az államfő.

Boris Johnson brit kormányfő szintén felajánlotta országa támogatását. „Megdöbbentőek az este folyamán érkezett képek és videók Bejrútból” – írta mikroblogján.

„Gondolatainkkal és imáinkkal Libanon nagyszerű és állhatatos népével vagyunk. Mint mindig, Irán teljességgel kész bármilyen szükséges segítséget megadni. Maradj erős Libanon” – írta Twitter-oldalán Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.

(MTI)

Címlapkép: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Videó: Theguardian.com

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A keresztények, akiknek pedofil papjaik vannak, megint robbantgatnak.
Mint az arab tavaszos időszakban már megszoktuk tőlük.
Elvégre a térségben egyetlen népcsoportnak származik előnye, ha Libanon meggyengül, szétesik, és a területei felszabadíthatókká válnak: ezek a keresztények.

Jól mondod, a térségben Libanon a fő agresszor, bombáz mindenkit, akivel határos...

Állítólag először csak egy tűzijáték raktár/hajó robbant be, ennek hatására történt a többi. Robbanóanyag vagy veszélyes vegyianyagok. Még 10 km-re is törtek be ablakok.

Igazad van, helyesen:
A keresztények, akiknek - mint a demokratikus PC-médiából tudjuk - pedofil papjaik vannak, megint robbantgatnak. Mint a demokratikus PC-médiából tudjuk...

Oké, OberEnnsinnen 2020. augusztus 5. 6:49
@békalepcse

Hang. hu, 24.hu, index.hu, 444.hu - nepszerusited ezeket a portalokat?
Megnezted volna az M1-en a vilaghiradot ugyanezt megtudtad volna egy helyrol, nem kellett volna innen-onnan, Soros-blogrol osszeolloznod.
Es mondd: bibliai idezetet egyik helyen sem talaltal? Nem csodalkozom.

Nem, irónia akart lenni, de túllőtt a célon.
Akinek nem esett le: elnézést, bocs.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés