Kiabálni nevetséges, kussolni szégyen

2020. július 6. 13:16

Erdős Virág
24.hu
József Attila-díjjal a hátizsákodban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint mondjuk MMA-, NKA- vagy éppen Térey-ösztöndíjból élni. Interjú.

„Még pihennie kell?

Egy-két napot még biztosan. Járni már tudok, remélem, nemsokára biciklizni is fogok tudni.

Hogyan lesz egy költőből biciklis futár?

Szórakozásnak indul, aztán szenvedély lesz belőle. Nagyon szeretek a városban bringázni, pláne így, hogy még pénzt is kapok érte. Biciklizés közben ráadásul iszonyú jókat lehet gondolkodni. Kicsit olyan üvegbúra érzés, benne is vagy a világban, meg nem is. A futárkodás egyébként csomó mindenben hasonlít az íráshoz: elemi szükségletet elégítesz ki, de úgy, hogy közben szinte gyermeki örömöt okozol. Aki maga is szokott kaját rendelni, az tudja: ez minden alkalommal buli, ünnep, kiskarácsony, kicsit olyan, mint kívánni valamit, aztán hipp-hopp, fél óra múlva már meg is kapni az ajándékot. Éjjel-nappal kék puttonyos nyári mikulások cikáznak a városban – én per pillanat szívesen vagyok egy közülük.

A futárság másik hasonlósága az irodalommal, hogy itt is kapcsolatot teremtesz, de magát a kapcsolatot nem kell működtetni, ápolni, fenntartani: kizárólag a »termék« által működik, ha működik. Számomra az irodalomban is az az igazán vonzó, komfortos és »testhezálló«, hogy nem kell közvetlenül kommunikálni, vitatkozni, győzködni, egyezkedni: becsengetsz, leteszed és csá.
Ha ízlik, ízlik, ha meg nem, akkor maximum legközelebb nem rendel. Vagy nem tőlem rendel. Vagy főz magának jobbat. Az írás: futárszolgálat, a futárkodás pedig színtiszta hermeneutika. Nem a semmiből teremtesz, mint Zeusz, nem »magadat adod«, mint egy közönséges földi halandó, hanem »csak« közvetítesz a világok között, mint mondjuk Hermész, az istenek hírnöke.

Bringázás közben persze az ember egyáltalán nem gondol ilyesmikre, egyszerűen csak boldog, hogy száguldozhat fel-alá, pláne karantén idején egy tök üres, orgonaillatú, csodálatos városban.

És ha ez valaki szerint gáz, akkor annak innen üzenem: szerintem 2020-ban József Attila-díjjal a hátizsákodban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint mondjuk MMA-, NKA- vagy éppen Térey-ösztöndíjból élni.

»Sziszegve se szolgálok aljas, / nyomorító hatalmakat. / Nincs alku – én hadd legyek boldog!« – mondhatnám, ha ez a fajta hisztérikus költői hév nem lenne ma már viccesen anakronisztikus.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Méltó a munkás a maga bérére.

"Sziszegve se szolgálok aljas, /nyomorító hatalmakat. /Nincs alku - én hadd legyek boldog!"
Nem adózol a futárkodás után?

Az egész írásból ordít a sértettség. Valószínűleg amiatt, mert az általa lenézően emlegetett ösztöndíjakból őt kihagyták. A hős utcai leprateleppel kapcsolatos érzékenyítés már csak a ráadás.

Infantilis szubjektivizmus.

"Mindenki tehet a Hős utcaiak sorsáról, csak a Hős utcaiak nem."

Ez libsiknél manapság alapvetés. Az egyén soha semmiért nem felelős abban az esetben, ha a védendő csoport tagja. Nő, cigány, néger, buzi, transzvesztita, vagy ezek kombinációja.

Ha viszont elnyomó, akkor minden miatta rossz. Nem csak a saját életéért is felelős, hanem azért is, mert szegény Hős utcai narkósok nem tibicsokit tolnak esténként, hanem herbált.

"Nemigen lehet népszerűséget szerezni azzal, ha arról beszélsz, hogy mindenki felelős magáért."

Nem bizony, és ennek szerintem részben az az oka, hogy a nők is egyre intenzívebben vesznek részt a közéletben. És ők a gondviselésre vannak huzalozva többnyire. Csak hogy az a fajta együttérzés, ami familiáris keretek közt jól működhet (mindenkinek jusson mindenből, lehetőleg minél egyenlően), egyáltalán nem alkalmas társadalomszervező elvnek.

Ha megnézed a női magazinokat, akkor közéletileg másból sem állnak, mint az érzékenyítésből, és a társadalom finom, vagy kevésbé finom baszogatásából, hogy Miért nem megoldott még, hogy a transznemű zsiráfok nem házasodhatnak homoszexuális fókákkal. Hiszen ők is érző lények.

Mint a dal mondja "...költőnek a tapasztalat, a szenvedés drága kincs..."
Amúgy a virágos erdőt jobban szeretem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés