És mindeközben Zelenszkij, aki mindent tud az ilyen és hasonló szörnyűségekről, ott mosolyog Brüsszelben – és pusziszkodik Ursulával

És ezek után még Orbán Viktort támadják ezerrel, aki nem akar háborút.

A Neokohn szerint kissé atavista dolog, de hagyománya van.
Június 30-án, kedden új zsinagógát, vagyis, – ahogy a közleményekben olvasható – „nagyimatermet” avatott a Kecskeméti Zsidó Hitközség. A 300 fő befogadására alkalmas, modern helyiséget a hitközség székházának első emeletén alakították ki – számol be a Neokohn. Az új imatermet 60 millió forint összköltségből építették, melyből 43 millióval Magyarország Kormánya, 15 millió forinttal pedig Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta az építkezést.
Az avatáson a kormány részéről beszédet mondott Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Vince, civil- és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, a hitközség részéről pedig dr. Feldmájer Péter, MAZSIHISZ Közép-Magyarországi Területi Csoportjának elnöke, illetve dr. Róna Tamás a város, egyben az alföldi régi vezető rabbija.
***
Az új teremben egy márványtábla is helyet kapott. A szöveg dicséretes módon egy héber nyelvű tórai idézettel kezdődik, mely magyar fordításban így hangzik: „Tanú ez a kőhalom és tanú az oszlop…” (1Móz. 31:52.). Majd így folytatódik: „Ezen nagyimaterem épült az Örökkévaló dicsőségére a teremtés 5780. évében a Holokauszt- és az ateista korszak pusztításai után a hamvaiból feltámadt kecskeméti zsidó közösség részére, Magyarország Kormánya segítségével Orbán Viktor miniszterelnök Soltész Miklós egyházügyi államtitkár támogatásával.”
A portál megemlíti, hogy minden bizonnyal ez az első zsinagóga – és valószínűleg nincs ez másképp a más vallásúak templomaiban sem –, ahol Orbán Viktor neve a falon szerepel. Kissé atavista dolog, de hagyománya van.
***
Soltész államtitkár beszédében többek között kiemelte: „Bármely közösségen belül a bizalom és a biztonság szinte elengedhetetlen és a legfontosabb. Legyen ez egy családban, legyen akár egy hitközség és a kormány közti bizalom és biztonság. És ma, Magyarországon, sokak véleménye ugyanez, más országokból is, mind a zsidó felekezetek, mind általában a többi egyházi felekezetek is biztonságban élhetnek. S a másik oldalról pedig megvan az a bizalom irányukba, hogy az a sok-sok támogatás, amiket kapnak, azt jó irányba használják fel.”