Irán elfogatóparancsot adott ki Trump ellen

2020. június 29. 14:38
Az Interpollal is köröztetni akarja.

Irán elfogatóparancsot adott ki Donald Trump ellen, és az Interpol nemzetközi rendőri szervezet segítségét kérte az amerikai elnök és több tucat washingtoni tisztségviselő kézre kerítéséhez, akiket a januári bagdadi dróntámadás végrehajtásával vádol, amely végzett Kászem Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda tábornokával – jelentette be Ali Alkaszimer teheráni ügyész hétfőn, akit az ISNA állami hírügynökség idézett.

Alkaszimer közölte, hogy gyilkossággal és terrorizmussal vádolják Trumpot és azt a több mint 30 másik tisztségviselőt, akiknek Irán szerint közük volt a január 3-i amerikai légicsapás elkövetéséhez. Az ügyész az amerikai elnök kivételével nem említette név szerint a többi vádlottat, de hangsúlyozta, hogy Irán nem hagy fel az eljárással Trump ellen azt követően sem, hogy lejár az elnök hivatali ideje. A lyoni székhelyű Interpol egyelőre nem válaszolt a megkeresésre.

Alkaszimer szerint Irán azt kérte az Interpoltól, hogy a legkeresettebb személyekre vonatkozó, úgynevezett piros jelzéssel adjon ki körözést. Szakértők szerint nem valószínű, hogy a rendőri szervezet eleget fog tenni Teherán kérésének, mivel irányelvei között szerepel az, hogy nem járhat el politikai természetű ügyekben.

Miközben Trumpot aligha fenyegeti őrizetbe vétel veszélye az iráni elfogatóparancs alapján, a lépés jól mutatja, hogy milyen mértékben fokozódott a feszültség Teherán és Washington között, amióta az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a többhatalmi atomalkuból 2018 májusában, majd két évre rá végzett Kászem Szulejmánival.

(MTI)

 

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a hír nem csökkenti Trump népszerűségét.
Ellenkezőleg.
Még pár ilyen és átveszi a vezetést.

A BLM, az egy alvó ügynök volt, amilyen még sok tucat lehet az USA-ban.
A szennymélyállam akkor fúj ébresztőt számukra, amikor éppen arra van szüksége, mint most...

2014-ben Moszulnál 2300 darab Humvee ikonikus terepjárót engedett át egyetlen nap alatt az ISIS-nek, hogy azok ne gyalogoljanak annyit.
Azért nem felelt senki a demokratáknál.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés