Az amerikai képviselőház pénteken délután 232:180 arányban törvényjavaslatot szavazott meg arról, hogy a szövetségi főváros, Washington DC az Egyesült Államok 51-ik tagállama legyen. A javaslatot egyetlen republikánus törvényhozó sem támogatta. Washington DC 230 évvel ezelőtti létrehozása óta először fordult elő, hogy a törvényhozás megszavazta Washington DC államiságát. A törvényjavaslat azonban nem fog továbbjutni a képviselőháztól. Mitch McConnell, a republikánus többségű szenátus vezetője ugyanis még pénteken jelezte, hogy a javaslatot nem is bocsátja szavazásra a felsőházban. Donald Trump amerikai elnök már korábban közölte, hogy nem támogatja a szövetségi főváros államiságát. A képviselőház 1993-ban egyszer már voksolt arról, hogy a valamivel több mint 700 ezer lakosú főváros esetleg önálló állam legyen, de akkor a javaslat 277:153 arányban elbukott.
A képviselőházi vitában a republikánus politikusok azzal érveltek, hogy a főváros állami rangra emeléséhez módosítani kellene az amerikai alkotmányt, és szerintük az ötlet a demokraták „politikai mesterkedése”, mert ezzel jelentősen megnövelnék a demokrata párti törvényhozók számát. Washington DC-ben ugyanis eddig csakis demokrata párti polgármestert választottak. „A kongresszusnak két választása van: vagy továbbra is nem demokratikus, önkényuralmi hatalmat gyakorol 705 ezer amerikai állampolgár felett, aki nemzetünk fővárosában él, vagy valóra váltja a nemzet ígéretét és eszményeit” – nyilatkozta Eleanor Holmes Norton washingtoni törvényhozó. Ő azonban nem voksolhat a szövetségi törvényhozásban. A washingtoni önkormányzat által megszavazott törvényeket a szövetségi kongresszusnak kell felülvizsgálnia és jóváhagynia. Jody Hice georgiai republikánus képviselő szerint Washington DC „mikroállam” lenne, és „egyszerűen nincs berendezkedve arra, hogy az állami léttel járó feladatokat ellássa”.