Donald Trump: „Mi Abraham Lincoln és a törvényes rend pártja vagyunk”

2020. június 21. 7:15
A történelem meggyalázása és az emlékművek, illetve szobrok megszentségtelenítése ellen szólt a csendes többséghez az amerikai elnök.

Több mint három és fél hónap után ismét kampánygyűlést tartott szombat este az oklahomai Tulsában Donald Trump amerikai elnök, aki a novemberi elnökválasztáson újra ringbe száll, hogy ő maradhasson a Fehér Ház lakója. A koronavírus-járvány közepette az elnök a csak részben megtelt BOK Centerben tartott beszédet, és arra panaszkodott, hogy a média elriasztotta az embereket a részvételtől. „A csendes többség erősebb, mint valaha” – jelentette ki hallgatósága előtt. Trump lesöpörte azokat a bírálatokat, amelyek a helyszínválasztás miatt érték, mert Tulsában történt mintegy 100 évvel ezelőtt az Egyesült Államok történetének legvéresebb faji vérengzése a város fekete lakossága ellen. Az áldozatok pontos száma máig nem ismert, és az elkövetőket sem vonták soha felelősségre. Trump beszédében bírálta azokat is, akik amiatt tüntetnek, mert szerintük az elnök nem mutat kellő együttérzést a fekete amerikaiak problémái iránt.

„Az eszement baloldali csürhe megpróbálja meggyalázni a történelmünket, megszentségteleníteni az emlékműveinket, gyönyörű emlékműveinket, le akarják dönteni a szobrainkat, és meg akarnak büntetni, üldöznek és ki akarnak oltani minden hangot, aki nem teljesíti követelésüket, hogy totális és abszolút ellenőrzést kaphassanak. Hát mi nem teljesítjük” – szögezte le az elnök. Trump a felmérések alapján lemaradt a demokrata párti Joe Biden mögött, akivel minden valószínűség szerint szembe kell majd néznie a novemberi választáson. Bident a hivatalban lévő elnök a radikális baloldal bábjának nevezte. Biden élesen bírálta az elnököt amiatt, ahogyan a koronavírus-járványt kezeli, de Trump ezt Tulsában visszautasította. „Ha ennyit tesztelünk, csak több esetre derül fény. Mondtam is az embereimnek, hogy vegyenek vissza egy kicsit a tesztelésből” – mondta Trump, ám a Fehér Ház nem sokkal később tisztázta, hogy az elnök viccelt, nem adott utasítást a tesztelések mérséklésére.

A gyűlés elött a kampánystáb bejelentette, hogy hat tagja elkapta a koronavírust, de ők nem kerülhetnek kapcsolatba senkivel a tömegben. A résztvevők túlnyomó többsége nem viselt maszkot, miközben Oklahomában megemelkedett a fertőzések száma. Emiatt a helyi egészségügyi hatóságok is figyelmeztettek, hogy a résztvevők nagy kockázatnak teszik ki magukat. A Fehér Ház és a kampánystáb igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy maszk és kézfertőtlenítő is lesz a rendezvényen, ennek ellenére minden résztvevővel nyilatkozatot írattak alá arról, hogy nem perelhetik a kampánycsapatot, ha a rendezvényen elkapják a koronavírust. „Önök harcosok! Köszönöm!” – buzdította hallgatóságát Donald Trump, hozzátéve: „mi Abraham Lincoln és a törvényes rend pártja vagyunk”. A BOK Centerben tartott rendezvényt követő kültéri eseményt nem sokkal a gyűlés kezdete elött lemondta a kampánystáb. A csarnokon kívül tüntetők is megjelentek, és néhány antirasszista tiltakozó dulakodásba is keveredett Trump támogatóival.

(MTI)

Összesen 97 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kevés az eszköz, ami fölött Trump rendelkezhet.
Boltontól tudjuk, legközvetlenebb munkatársai között is több az globálfasiszta ellenerő pincsije, mint az Elnök embere.

A jó sakkozó azt is tudja, mikor kell levenni az ellenfél bábuját.
Trump szerintem jó sakkozónak is.

Más: Nálunk hogy halad a BLM fejlesztése?

Trump most nyeri meg a következő választást. De hogy rendet tud-e tenni az USA nevű kuplerájban, az kétséges.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés