Hongkongi kormányzó: Washington kettős mércét alkalmaz Hongkonggal szemben

2020. június 2. 9:46
Carrie Lam az amerikai tüntetések elleni kemény hatósági fellépést állította szembe a pekingi központi kormányzat által Hongkongra vonatkozóan kidolgozott nemzetbiztonsági törvény washingtoni bírálatával.

Kettős mércét alkalmaz az Egyesült Államok Hongkonggal szemben – jelentette ki Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap tudósítása szerint. Lam az Egyesült Államokban zajló tüntetések elleni kemény hatósági fellépést állította szembe azzal, hogy az amerikai vezetés bírálta a pekingi központi kormányzat által Hongkongra vonatkozóan kidolgozott nemzetbiztonsági törvényt.

Az Egyesült Államokban lázadások zajlanak, és láthattuk hogyan reagáltak a helyi kormányzatok” – mondta a kormányzó, hozzátéve: „amikor Hongkongban voltak hasonló lázadások, akkor is láthattuk, hogyan foglaltak állást”. Lam úgy vélekedett, az amerikai vezetés nagyra becsüli a saját nemzetbiztonságát, de elfogultan tekint Hongkongéra.

Carrie Lam azt követően nyilatkozott így, hogy a kínai parlament csütörtökön elfogadta a kritikusok szerint a hongkongi szabadságjogokat korlátozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet. A várhatóan szeptemberben hatályba lépő jogszabály betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását, és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket. A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban. Donald Trump amerikai elnök pedig pénteken ennek nyomán bejelentette, hogy megvonja Hongkong különleges kereskedelmi státuszát.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezek meg itt nálunk a rendszerváltás óta a közvagyon ellopására, az adó-és járulékbevételek saját zsebbe csatornázására és az úniós pénzek lenyúlására meg a korrupcióra alapozták a saját meggazdagodásukat.
Ez egy fenntarthatatlan gazdasági modell.
Ahhoz, hogy saját lábon álljanak, ahhoz meg teljesen hülyék.
Csoda, hogy még állni látszik Magyarország....

Esetleg lázadás?........

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés