Sneider Tamás nem mond le a parlamenti alelnökségről

2020. május 21. 16:25
Munkáját minőségi kritikával nem illették.

Nem mond le parlamenti alelnöki tisztségéről Sneider Tamás; a Jobbik politikusa ezt csütörtök délután jelentette be közösségi médiaoldalán. Közölte: munkáját minőségi kritikával nem illették. A politikus bízik abban, hogy „a frakció elnöksége nem süllyed arra a szintre, hogy a házelnökkel kezdjen el kooperálni” eltávolítása érdekében.

Ha a frakció ki is zár soraiból, akkor sem lépek ki a pártból. Ezért a pártért, ezért a közösségért én már rengeteget dolgoztam, rengeteg áldozatot hoztam, rengeteg jogos és jogtalan támadást elviseltem. Én úgy érzem, hogy tettem már le annyit a képviselői munkámmal is az asztalra, amiért cserébe a minimum, amit megérdemlek, hogy ne kelljen csöndben elballagnom, amikor már nincs rám égető szüksége a jelenlegi elnökségnek - fogalmazott Sneider Tamás.

Hétfőn közölte az MTI-vel Szilágyi György, a Jobbik szóvivője, hogy a párt visszahívja 2014 óta betöltött parlamenti alelnöki tisztségéből Sneider Tamást, helyére Balczó Zoltánt jelölik. Közlése szerint a lépés „nem személyről, hanem feladatról szól”, hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani.

(MTI)

Címlapfotó: Sneider Tamás Facebook-oldala

Összesen 107 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kapnak két bejutó helyet a Dobrev listán, ha addig kihúzza Jákob meg Sziszi. Céltalan hajósnak nincs jó szele.

Válaszok:
ThunderDan | 2020. május 21. 16:41

Nagyjából mint Buharin elvtárs 1938-ban. :))))))

Operettkiadásban persze.

Várjál, már a Sziszit is kiszorították. :)))

Itt már a hóhér hóhérjának a hóhérját akasztják...

Válaszok:
hátakkor | 2020. május 21. 16:58

Ja, és egy nappal azután, hogy Varga-Damm pártból való kizárását is bejelentette Jakab "operett-Sztálin" Péter, Sneider még mindig BÍZIK a vezetésben... :))))))))

Áááá, ez valami zseniális abszurd. :))))

Szaszitól vették el a kasszakulcsot. Talán a múlt nyáron? Az volt a döntő lépés. Amúgy ember emberének farkasa főleg a maradék frakcióban. Ez a Mozgalom eleve egy halott dolog volt. Megérdemlik egymást.

Válaszok:
ThunderDan | 2020. május 21. 17:07

Bocs, Szaszira gondoltam természetesen.

"Mert szaszi odaadta volna a kasszakulcsot a cigánynak."

Erre Jákob kicsavarta a kezéből.

- Édesapám! Én zsidó vagyok, vagy cigány?
- Miért érdekel ez Téged fiam?
- Ott egy bringa a kocsma előtt. Alkudjak rá, vagy ellopjam?

És Roynak erősebb Skoda jutott, mint Volnernek..

Szasziék azért annyira hülyék voltak, hogy még a tiltott pártfinanszírozásos plakáthelyes bulin is G.Lajos cége keresett.. Okos szerződést kötöttek. Jákobot is át fogják verni Dobrevék.

Itt is igaz, hogy minden pofon jó helyre megy.

Primitív Jákobnak van gondja, Sziszi csak csapódik hozzá.

Dobrevéknek ez egy pillanatnyi patthelyzet csak. KariFeri is bénázik, de közben körbelőtték Kleinék. Roy most megérezvén a Dobrev Klein klán szorítását megint antiszemi lesz, egyenként listáz. Feri úgy lett ME, hogy kancigányokkal dugatta seggbe Vas megyében az ingadózokat.

Jákobnak mindig ott lesz Róna Egon.

Sziszi a szemüveges Szilágyi, Fradi II. szektor ( ezzel nincs is baj) agya kis kokainnal megdobva.

Balczó. II.kerület. MIÉP polgármesterjelölt. Látták vhol Csurkát Deutsch Tomival fröccsözni. A Jew York Times másnap nemzetközileg betiltott mindenféle visszaléptetést. Elhatárolódást! Nos a rózsadombi Magyar Fórum olvasó, templomba járó cca. 6 ezer Balczóra szavazott. Bence 70 szavazattal kikapott. Így lett Horváth Csacsi a II. kerület polgármestere.

Én megmondtam a Balczó szavazóknak, hogy pont annyit tettek, mint akik Csepelen egyenesen a vörösökre szavaztak.

MIÉP-re bmikor szavazunk, ha nincs komcsi veszély abból. A II. kerületben számos eset volt erre a luxusra. Pl. listán. De Balczó ELVITT 6 ezer szavazatot. Akkor tiltott volt a nácikkal szövetkezni. Most már lehet. Jákob nyeldekli Dobrevéket. Ha ügyes, fordulhat a pálya.

Zsé. Leadta EP állását KáGéBélának csendben.

Balczó Zoltánon csodálkozom nagyon. Kőkemény csurkistaként lépett be a politikába, ma pedig egy agyonszalámizott, Gyurcsány kottájából játszó baloldali csürhe 'megbízható' tagja. Pártja irányvonalának teljes fordulata alatt egyetlen kritikus szava nem volt. Évek óta nyugdíjas, még azt sem lehet rá mondani, hogy egzisztenciális érdek vezérli. Bár ki tudja. 70 felett is kitűnően keresni és folyamatosan szerepelni a politikában és a sajtóban vagy nyugdíjból élni és belesüppedni az érdektelenségbe - ez lehet, hogy lelkileg elviselhetetlen váltás lenne számára, s inkább feladja az elveit is.

Válaszok:
hátakkor | 2020. május 21. 20:18

Jákob nem tudta Gréczy faszát megfogni, a Dobrev Kleint nyeldekli direktben. 12 év, és megszűnt a cigánybűnözés ugye. Se gárda, se csendőrség. A Mozgalom a Dobrev gárda, az nincs betiltva. "Magunkfajták".

Minden az Anyegin múlik ( Puskin)

2018-ban az 1 egyéni mandátum mellett 25 listás mandátumot szerzett az ún. Jobbik.

Íme az ominózus országos lista:

1. Vona Gábor

2. Volner János

3. Dúró Dóra

4. dr. Steinmetz Ádám

5. dr. Varga-Damm Andrea

6. Z. Kárpát Dániel

7. Sneider Tamás

8. Mirkóczki Ádám

9. dr. Fülöp Erik

10. Janiczak Dávid

11. Gyöngyösi Márton

12. Farkas Gergely

13. dr. Staudt Gábor

14. Szilágyi György

15. Jakab Péter

16. Hegedüsné Kovács Enikő

17. Szávay István

18. dr. Lukács László

19. Ander Balázs

20. Bana Tibor

21. Magyar Zoltán

22. dr. Apáti István

23. dr. Brenner Koloman

24. Kepli Lajos

25. Stummer János


Ha jól sejtem, az első 10-ből 2, azaz KETTŐ ember tagja ma már csak az ún. Jobbik-frakciónak (Sneider és Varga-Damm kizárását megelőlegezve), Steinmetz és Z.Kárpát. A továbbiakból is már csak hírmondónak maradt képviselő az ún. Jobbik-frakcióban.
Elég vicces lista.

Válaszok:
hátakkor | 2020. május 21. 20:31
hátakkor | 2020. május 21. 20:45

Sokan, sokszor, sok dologban vagyunk idealisták. De, ha Balczó még mindig azt hiszi, hogy egy radikális jobboldali, irredenta párt tagja, akkor inkább hülye, mint idealista.

Céltalan szedett vedett brigád. SMS az utalásról meg Skoda slusszkulcs. Leszarják a cigánybűnözést. Dobrevék szedtek már le nagyobb játékosokat..

Ezek ki nem állhatják egymást..

Funkciótlan egymást utáló brigád. Direktben húzd be Dobrevéket!

Majakovszkij öngyilkos lett.
Háromszor is.
Csak az első két esetben nem találta otthon az NKVD.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés