„Mindig a kategóriák határain túl kerestem magamat”

2020. május 7.
Etikus humor? KAP a bizonyíték, hogy létezik. Az ország egyik legnépszerűbb humoristájának jó másfél évtizedes karrierjéből következik a definíció is: tudni, mi az alapállás, és ezt a tudást röhögésbe csomagolva közvetíteni. Karanténinterjú Kovács András Péterrel influenszerségről, közös démonokról, szolidaritásról, a bolondok szabadságáról és arról, mi van az összerázott hógömbön túl. 

Klementisz Réka interjúja a Mandiner hetilapban.

Gondolta volna, hogy egy két és fél perces karanténslágerrel az utóbbi idők legnagyobb hatású influenszere lesz?
Dehogy! Kár, hogy nem egy rendes zenész csinált valamit először helyettem. Nem valami nagy szám.

Kétmillióan azért megnézték a YouTube-on, és a köztévé is lejátszotta március közepén, amikor Orbán Viktor egyik első online bejelentése alatt lefagyott a Facebook Live.
Nem kérdeztek meg előtte, azóta sem, de mindegy is. Biztos a lakosság javára vált.

Nagyon élvezem, hogy mire elkönyvelnek így vagy úgy, előjövök valamivel, ami összezavarja a képletet

Az első közszereplők egyike volt, aki otthon maradásra buzdított, miközben javában zajlott a pánikvásárlás első hulláma. Tudatos geg volt?
Abszolút. Napok óta motoszkált már bennem, hogy mi lesz velem közönség nélkül. Egy rossz éjszaka után olvastam egy barátom Facebook-posztját arról, hogy a közszereplőknek hatalmas felelősségük lenne most. Ez adta a végső lökést. Szerencse, hogy megtanultam one-man show-ként működni: tudok szöveget írni, valamennyire zenélni, vágni, értek a kamerához, a hanghoz. Az ötlettől a megvalósításig pár óra telt el. Közben meg otthon voltunk a gyerekekkel.

Feladata egy humoristának a társadalmi felelősségvállalás?
Három-négy éve tudatosan odafigyelek arra, hogy ne csak vicceset mondjak, hanem humorral beszéljek valamiről. Ez a videó sem azért tart kétmillió megtekintésnél, mert annyira elképesztően vicces, hanem mert akkor húsba vágott. Igyekszem húsba vágó kérdésekkel foglalkozni, és olyan közös démonainkat megidézni, amelyek mindannyiunk életét keserítik. Díszbe, humorba csomagolom őket, hogy mégse legyek szájbarágós.

Fotó: Földházi Árpád

Hogyan kerüli el a didaktikusságot?
Párszor lyukra futok, és ami fejben jónak tűnik, didaktikus lesz. Akkor kuka. Szintén a karantén alatt elindítottam egy sorozatot egy Peti nevű négyéves kisfiú főszereplésével. Volt, hogy elkészült az anyag, visszanéztem, és kidobtam. Aztán az itthon összekuporgatott maradék kreatív időmben összeraktam egy másikat, amely már tudott könnyedén szólni valamiről. Irgalmatlan nehéz munka. Alapszabály, hogy nem szabad soha komolyan venni saját magamat, és önáltatásnak, hazugságnak sincs helye. Biztosítéknak pedig ott a feleségem. Kíméletlen kritikus.

Az egyik karanténvideója alatt olvastam, hogy a vírus miatt született felvételek bevételéből kibérelne egy pár ezer fős helyet, ahova elhívná majd azokat az egészségügyi dolgozókat, akik a következő hónapokat is a frontvonalban harcolják végig. Komolyan gondolja?
Teljesen. A karanténsláger feltöltésének másnapján már látszott, hogy nagy elérése lesz, akkor jött az ötlet. Aztán felhívott Ókovács Szilveszter Opera-főigazgató, hogy a kezdeményezés mögé állna, rendelkezésre bocsátja két előadásra az Operaház raktáraként szolgáló kőbányai Eiffel Műhelyházat. Ott több ezren elférnek. A Nemzeti Népegészségügyi Központon keresztül juttatnánk el a belépőket az egészségügyi dolgozókhoz. Most 1,2 millió forint körül jár a videók bevétele. Meg fogom találni a módját, hogy ez a pénz is enyhítsen a járvány következtében elszenvedett károkon.

Gimnazistaként is voltak szolidaritási akciói: olvastam szegény gyerekek korrepetálásáról, betegek vigasztalásáról a Szent Imre-kórház elfekvőjében. Honnan a karitatív hajlam?
Akkor érzem jól magam, ha béke van. Elsősorban magam körül. A családomban, a négy ember körül, akikkel együtt élek. Aztán tágabb körben. Ha úgy érzem, hogy egy lehetőség, egy elismerés vagy egy anyagi forrás másokat illet meg, akkor átengedem nekik. Nem nehéz lemondani arról, amit sosem éreztem magaménak. Időről időre vannak ilyen akcióim. A standupban is igyekszem olyan dolgokat tematizálni, amelyek kibeszélése segít az embereket megbékíteni önmagukkal, élethelyzeteikkel.

Melós most viccesnek lenni?
Nehéz, mert nincs visszajelzés. Nem látok arcokat, csak kattintásszámot. A rutinomra hagyatkozhatok azzal kapcsolatban, vajon mi működik most. A karanténvideóim olyanok, mint az éjszakába kilőtt nyílvesszők. Nehéz, mert egyszerre három dimenzióban élem az életem. Biológiai szinten állatként rettegek egy másik, sejtszintnél is kisebb teremtménytől. Törzsi szinten egyszerre vagyok a családom papja, táltosa, orvosa, tanára, mesemondója, vadásza, mert annak kell lennem, közben pedig úgy kell tennem nekem is, mintha a jelenben, a civilizációban sem állt volna meg az élet. A kor technikai vívmányait igénybe véve szólok tízezrekhez, százezrekhez. A három együtt mostanra jobban bedarál, mint az elején gondoltam volna.

Címlapkép: Muray Gábor

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés