Operatív törzs: Intézményparancsnokok lesznek a nagyobb idősotthonokban

2020. április 30. 12:25
A járványgörbe kiegyenlítődni látszik, napok óta nagyjából azonos az igazolt új fertőzöttek száma, de még nem lélegezhetünk fel – közölte Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos arról is beszámolt, hogy figyelik, milyen hatással jár a részleges korlátozások enyhítése. A szabadabb mozgás miatt az sem zárható ki, hogy időlegesen emelkedhet a fertőzöttek száma, ezért most még óvatosabbnak kell lenni, a szabályokat be kell tartani – fogalmazott.

Az igazolt fertőzöttek száma egyébként 2775, 312-en haltak meg, 998 embert ápolnak kórházakban, 54-en szorulnak lélegeztető gépre, 581-en meggyógyultak, s 72 ezer 951 tesztelés történt, ezek a vizsgálatok a vírus örökítőanyagán alapulnak – sorolta az adatokat Müller Cecília, aki szerint továbbra is a zárt közösségek – idősotthonok, a kórházak egyes osztályai – vannak legnagyobb veszélyben.

Más lesz az anyák napja

Nagy sikerrel zajlik az egészségügyi dolgozók felkészítése. Csaknem 23 ezren jelentkeztek erre a feladatra, 1879 civil segédápoló szeretne lenni, rajtuk kívül 5138 orvos, valamint 15 ezer 548 ápoló és orvostanhallgató vállalkozott – számolt be az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília végül arról beszélt, hogy nemcsak az érettségi lesz teljesen más, mint ahogy megszoktuk, hanem az anyák napja is, s adott néhány jó tanácsot, hogyan lehet felköszönteni az anyukákat, nagymamákat, dédiket. Szerinte a biztonsági szabályok mellett meg lehet őket ajándékozni, különösen a virágnak örülnek. A tisztifőorvos megragadta az alkalmat és a nyilvánosság előtt köszöntötte az ő 88 éves édesanyját.

Eddig 56 gyanúsítottat hallgattak ki

Kiss Róbert rendőr alezredes két új jogszabály hatálybalépéséről számolt be. Az egyik az, hogy a kijárási korlátozás alól felmentést jelent immár a tanulmányi kötelezettségek teljesítése, illetve a vizsgázás. A másik pedig, hogy a virágüzletek korlátlanul nyitva lehetnek május elsején, másodikán és harmadikán.

Az operatív törzs ügyeleti központjának a munkatársa ismertette a rendészeti adatokat. Eszerint az elmúlt 24 órában 1186-an kerültek hatósági házi karanténba, ezzel összesen 10 ezer 199-re nőtt a számuk. Ezzel kapcsolatos szabályszegés 19 volt tegnap, így ezek száma 1333. A kijárási korlátozások megsértése miatt 1075 intézkedés történt az elmúlt 24 órában, 448 esetben figyelmeztették a renitenseket, 296 alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot, és 331 feljelentést tettek. Az összes intézkedés pedig majdnem eléri a negyvenezret.

304 büntetőeljárás indult a járványhelyzettel összefüggésben – folytatta az alezredes –, ebből 80 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 92 csalás, 18 járványügyi szabályok megsértése miatt. Eddig 56 gyanúsítottat hallgattak ki.

Nem veszik át a felelősséget az intézményparancsnokok

Halmosi Zsolt országos kórházfőparancsnok pedig arról beszélt, hogy egy kormányrendelet nyomán megteremtődött a lehetőség, hogy a 200-nál nagyobb létszámú idősotthonokba intézményparancsnokot állítsanak. Az EMMI vezetőjének a javaslatára a belügyminiszter dönt a kinevezésről. Tizennyolc ilyen intézmény van, ebből nyolc önkormányzati, öt állami, három egyházi kezelésű, kettő pedig magánintézmény.

Az intézményparancsnokok nem veszik át a vezetőktől a felelősséget, csupán két feladatuk van, a járványügyi szabályok betartását, illetve az egészségügyi készleteket ellenőrzik – mondta el Halmosi Zsolt.

Mandiner

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Amikor a kórházakba kinevezték a katonákat, hasonló feladatkörrel ki kellett volna nevezni katonákat a nagyobb idős otthonokba is, függetlenül attól, hogy ki a fenntartó. ( A vírus nem válogat fenntartó szerint, mindenütt beüthet a mennykő.)

Mi a problémád, Dr. Müller Cecília jelenleg is praktizáló orvos beszédével?

Annyira aranyos volt a doktornő, amikor anyák napja alkalmából köszöntötte a 88 éves anyukáját!

Ezzel szemben Karácsony még be sem tette a lábát egy idősotthonba sem!
A kórházakban tett Orbán intézményparancsnokot.
Az idősotthonokba miért tett volna?

dakotasámánnak az a baja, hogy miért most, mákgubónak meg az, hogy minek?

Fordítva vannak ezek összerakva.

Nem láttad a tájékoztatóját.
A virágot és a csokikát a kilincsre, vagy az ajtó elé.
Nincs puszi, ölelés. Skypen legyen a beszélgetés, felköszöntés.
A betegek hordjanak, mindig ezt mondta. Tesztelni sem kell mindenkit, csak, ha tüneteket észlel magán.
Ha egészséges vagy mi a fenének? Ahhoz el kell menned a kórházba az emberek közé, jó az neked?
Vagy mindenkihez szaladgáljanak el kétszer az orvosok?
Gondolod, hogy egy tisztifőorvosnak nincsenek orvosi teendői? Akkor rosszul gondolod.

Már miért lenne nekem bosszantó, hogy mész az árral.
Semmiféle különvéleményt nem láttam eddig nálad.

Elél ideig, óráig megfogja kesztyűvel, a csokit pihentetni kell.
Az idősek is vásárolnak, kitanulták már, hogy mit kell tenni.
Miért probléma neked, ha valaki a saját falujában akarja gyógyítani a betegeket?
Semmiben nem értünk egyet, úgyhogy hagyjuk.

Valóban? De az sincs, hogy nem lehet.
Azért tartanak három napig nyitva a virágüzletek, hogy a dédiknek is lehessen virágot adni.
Autóval simán el lehet menni hozzá.
Lehet képeslapot, vagy táviratot is küldeni, ha nincs Skypeja, vagy telefonálni.

Covy D. a legújabb neve. Szeret új ruhácskákat felvenni gondolom, hogy aktualizálja.

Pont ilyesmiket akartam írni. Segíteni is el lehet menni, ásni, ültetni, locsolni. A lényeg a kézmosás, fertőtlenítés és a távolság.

A Cilike fodrászának a címéig néztem.
Először is Cilikét a tv csatorna sminkeli, stb.
Másodszor, akinek ilyen ronda felesége van, mint Gálvölgyinek, az csak fogja be a száját, olyan, mint egy varangy.

https://olvassbele.files.wordp..

Gálvölgyi volt az, aki kigúnyolta azokat, akik Nagy Magyarország matricát tettek az autójukra.

Na látod és ez nem egy rossz kép, hanem így néz ki a felesége 10 éve legalább. És még Gálvölgyi gúnyolódik.
Azért is szemét, mert több komoly betegség is volt a családjában.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés