Végre jó hír: száz millió forinthoz is hozzájuthatunk a kormány új intézkedésével

A program elsősorban a fiataloknak szól, de mindenki számára elérhető, aki nem rendelkezik saját ingatlannal.

Mivel ezeket a beruházásokat Magyarország saját forrásból megelőlegezte, a beérkező összeg a magyar költségvetést erősíti – mondta el Varga Mihály.
Idén az uniós források összege elérheti az 1300 milliárd forintot – tette hozzá a pénzügyminiszter szerdán a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban.
A miniszter közölte, hogy a pénzügyi akciócsoport ülésén áttekintették a költségvetés és az uniós elszámolások helyzetét. Varga Mihály hozzátette: bár az EU-ból továbbra sem érkezik konkrét támogatás a járvány elleni védekezéshez, Magyarország jelentős operatív fejlesztéseket valósít meg. Ezekhez ebben az évben eddig 300 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett, és a következő időszakban is mintegy 100 milliárd forintra várnak. Ebben az évben mintegy 1300 milliárd forintnyi eredményesen elszámolható összeg érkezik majd be.
Magyarország megelőlegezi ezeket a támogatásokat, így a beérkező források a magyar költségvetés stabilitását erősítik. „A cél továbbra is az, hogy minden forrást biztosítani tudjunk a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához, és a fejlesztéseink is megvalósuljanak majd, a pénzügyi akciócsoport ezen dolgozik” – jegyezte meg.
(MTI)