Önkénteseket toboroz a vöröskereszt és a menőszolgálat Hajdú-Biharban

2020. április 3. 18:48
Elsősorban gépkocsivezetői, adminisztratív, mintavételi, ápolói, higiéniai területekre keresnek önkénteseket

A koronavírus elleni küzdelemhez kapcsolódó feladatokhoz keresnek önkénteseket – közölte a helyi vöröskereszt sajtószolgálata. Közleményük szerint „évtizedek óta nem volt ennyire szükség önkéntesekre, 18. életévüket betöltött civil segítőkre a megyében mint most, a koronavírus elleni küzdelemben” – írták. Elsősorban gépkocsivezetői, adminisztratív, mintavételi, ápolói, higiéniai területekre keresnek önkénteseket, akiknek a feladataikat saját településükön, vagy a román határnál kellene végezniük. A két együttműködő szervezet „testhez álló, hasznos feladatokat keres mindenkinek, az önkéntesek biztonságos körülmények között szolgálhatnak”.

A közlemény szerint akadnak feladatok, amelyek elvégzéséhez egészségügyi szaktudásra van szükség, ezért várnak ezen a területen tanuló, dolgozó, tapasztalatokkal, gyakorlattal rendelkező fiatalokat, felnőtteket is - írta a vöröskereszt, amelynek debreceni, balmazújvárosi, berettyóújfalui, hajdúböszörményi, hajdúnánási, hajdúszoboszlói és püspökladányi szervezetinél lehet jelentkezni önkéntes munkára.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Most úgy látszik - az itteni cím szerint legalábbis -, hogy a Mentő a menő...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés