az ember szembefordult az igazi jóval.
Pascal előre látóan leírta a modern nihilista ember alaptípusát, akit az unalom jellemez, aki gyűlöli a másik embert, aki szembefordul a környezetébel, és aki persze nem találja a helyét. Mint Straussnak, úgy Pascalnak is alapvető problémája a hit kérdése, és hogy ha valaki filozófus, akkor mégis mit kezdjen a hittel. A szerző megjegyezte, egyszer még meg fogja írni Pascal és Strauss kapcsolatát egy tanulmányban, s utóbbiról szólva kijelentette, hogy a huszadik század legnagyobb politikai gondolkodói között tartja számon a filozófust.
A hit kérdéséről Lánczi azt mondta, hogy a kérdés egész életében foglalkoztatta, és ez közelebb is vitte őt a hithez, melyet a modern gondolkodók szisztematikus öltek ki. Pascal is felsorolja könyvében, hogy mi mindent próbálnak az emberek Isten helyére tenni, többek között olyan példákat hozva, mint a póréhagyma. Lánczi szerint ugyanilyen nihilista a mai nyugati világ, amely Isten helyett „14 éves kislányváteszeket keres magának”. Megadja ehhez ironikusan hozzátette: abban reménykedett, hogy majd a filozófus és a püspök ütköztetni az ész és a hit érveit, ám Lánczi túlságosan is megértő ehhez a hittel szemben.
Bogárdi Szabó István püspök arról beszélt, hogy már Pascal idejében is nagy hitviták voltak, nevezetesen arról, hogy miért is kell hit, mikor „itt van az ész, tiszta, világos, mindent áttekint, pontos válaszokat adó”. Ezzel kapcsolatban sok megjegyzést olvashatunk Lánczi könyvében, melyeknek lényegét úgy foglalta össze a püspök, miszerint
„az ésszel egy nagy baj van: elhiszi önmagáról, hogy önmagát tudja tételezni. Ezt régen hübrisznek nevezték”.