Háremével együtt vonult bajor karanténba a thai király

2020. március 31. 8:22
Azt nem tudni, hogy négy felesége is követte-e őt az alpesi izolációba.

A Daily Wire híre szerint nem bízta véletlenre önkéntes karanténját a thai uralkodó sem kényelmi, sem egyéb szempontból: ugyanis a bajorországi Garmisch-Partenkirchenben a teljes Grand Hotel Sonnenbichlt kivette, azonban a négycsillagos szállodát természetesen nem csak magának vette ki, hanem udvartartásának, így mind a 20 „társalkodónőjének” is.

Ámbátor azt nem tudni, hogy azt a csodálatos Zugspitzére való kilátást, ami a hotel előnye annak honlapja szerint, azt négy felesége is élvezi-e, ugyanis a DW cikke szerint hollétükről nem adott tájékoztatást a thai uralkodó sajtóhivatala.

És hogy miért sikerült egy egész hotelt kibérelnie a thai királynak? Nos, a helyi tanács szerint azért, mert meghatározott számú vendég tartózkodik egy adott helyen, fluktuáció nélkül, ilyen esetben pedig engedélyezniük kellett a thai uralkodónak a tartózkodást. De minden bizonnyal ilyen vészterhes időkben nem jött rosszul az a pár milliós adóbevétel, amit az uralkodó és udvartartása minden bizonnyal az üdülővárosban realizál. Még úgy is, hogy 119 főt már visszaküldtek Thaiföldre.

Természetesen a thai alattvalók nem nézik jó szemmel királyuk fényűzését, ám mivel börtönnel büntetik a királyról való nem megfelelő gondolatokat a délkelet-ázsiai monarchiában, így nem hivatalosan teszik csak ezt.

(Mandiner)

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Borkai Zsolti és barátai hasonlóan cselekedtek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés