Médiatudatosság

2020. március 4. 14:03

Apáti Bence
Hír TV
Újfent bizonyítást nyert, hogy egyes kultúrákban egészen máshogy viszonyulnak a gyerekekhez, mint Európában.

„A napokban tarolta le az internetet egy felvétel, amin az látható, hogy egy férfi szakszerű és gyakorlott mozdulatokkal egy füstölgő farönk fölé tart egy pár másodperccel a képsorok készítése előtt a kezébe nyomott hároméves forma kislányt, elkezdi ütni a hátát – eközben egy nő is megjelenik, aki teátrális mozdulatokkal, mint egy fizetett siratóasszony instruálja a verésben és füstmérgezésben részesített kölcsöngyereket – végül a minden bizonnyal aleppói származású csúcsértelmiségi elrohan. Valószínűleg –, a fenéket valószínűleg, egészen biztosan – azért, hogy megmutassa valamelyik, a helyszínen tartózkodó balliberális újságírónak a sírásra kényszerített gyereket, mintegy bebizonyítván, hogy a görög határőrök embertelenül bánnak a szerencsétlen menekültekkel, és azok gyerekeivel, ezért kell haladéktalanul megszüntetni ezeket az áldatlan állapotokat. Azaz ki kell nyitni Európa határait. 

Mindez a görög–török határon történik. Ahol a több tízezer – lesz az még százezer is – egészen Lengyelországból buszoztatott fideszes aktivista próbálja meg éppen áttörni a határt. Legalábbis a haladó sajtót olvasgató, meg a haladó sajtó egy részét írók szerint. A képsorok azért fontosak, mert újfent bizonyítást nyert, hogy egyes kultúrákban egészen máshogy viszonyulnak a gyerekekhez, mint Európában. Talán sokan emlékeznek még arra, hogy 2015–ben, itt nálunk Magyarországon, milyen felfoghatatlan dolgok történtek azokkal a kisgyerekekkel, akiket a zömében fiatal, katonakorú férfiak magukkal hurcoltak a nagy útra. Pardon. Hoztak. 

Akkor azt láthattuk, hogy gyerekeket dobnak át a Magyarországot védő kerítésen. Majd kisvártatva azt is, hogy a röszkei csatában megint csak gyerekekkel harcolnak, gyerekeket visznek a migránsok az első sorokban. Élő pajzsként maguk előtt tartva próbáltak bejutni az országunkba az illegális migránsok. És most pedig ezt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 122 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha azt felelnéd hogy a kerítés kinti oldalán AZ a szülő nem tudja életben tartani a magával hozott gyermekét, és utolsó remény(e) az hogy hátha majd a kerítés magyarországi oldalán fizikailag életben marad ha átdobja, nos ekkor és csakis ekkor fogadHATnám el az adott Röszkei migráns cselekedetét, ÁMDE az alaphelyzet CSAKIS A MIGRÁNSOK MÉDIATUDATOSÍTOTTSÁGA,
nem a végletes élelmiszerhiányosság.

ÉS TE -furcsa gondolati fordulatként - azt írod itt hogy

" ha a szülő erre képtelen felkészülni, akkor ne vállaljon gyereket."

Mondd 451F mit akartál mondani, tán azt hogy mindegyik gyerekhurcoló amikor fogytán lenne az élelem dobáljon át gyereket a határkerítéseken???

Tulajdonképpen tiszteletet érdemelne a szélmalomharcod, csak ne lennél ennyire korlátos...

"Sok magyar szülő már most is külföldre segíti a gyerekét, én is."

Én a topiktémánkban releváns dologban , nevezetesen a kerítésen gyerekátdobálásról kérdeztelek
, te kóros figyelemhiányos szülő :-)

"Mindegy, hogy mi veszélyezteti a gyerek biztonságát, a szülőnek tenni kell ellene."

Ezért nevezhető a biztonságnyújtás ellentézisének a határkerítésen gyerekdobáló gazember, te kóros figyelemhiányos tűzgyújtogató 451F

"Még egyszer megnéztem, kiszakították az anya kezéből, aki majd belehalt."

Az egyszeri igazi anyuka talán le sem akarta játszatni ezt a médiatrükköt, csak csupán az utazótársai kirángatták a gyerkőcét az öleléséből hogy vigyék megpaskolni a forró füst fölött

Nem ártalmas a helyes értelmezés keresése. ÉS NEM hiba az úgymond jóindulatúságod a hevesen gesztikuláló és riadtan rívó kicsi asszonykával kapcsolatban!

Az egyszeri igazi anyuka maga talán legkevésbbé sem akarta le játszatni ezt a médiatrükköt, csak csupán az ura , a szerető apuka vagy méginkább tán valami más utazótársa kirángatták a gyerkőcét az öleléséből hogy vigyék megpaskolni a forró füst fölött.


nek a tiedtúl jóindulatú, az értelmezésed teljesen belefér

Jogos lehetne a kérdésed ha önmagában az úgymond leleplezővideót kellene elemezni, ámde mivégre a gyermekkormosítás füstösítés gyerekríkatás? Értelmezésünk NEM légbőlkapott, csakis ""te"" vagy olyan aki a piszkos szándékot egy szívszorító érzelmes audiovizuális anyag hiányában kizártnak deklarálnád.

""Jól látható módon a gyereket nem bántalmazzák, hanem a hátát ütögetik, feltehetőleg azért, mert a könnygáz rossz hatással volt rá.""

Rosszul látható az... hogy érte-é egyáltalán a könnygáz....Ám a kislányt a tűz fölé tartják és az is bizony erősen füstöl, az asszonyka-anyuka meg méginkább gesztikulálni, ríni kezd -
Ezt egyáltalán miért csinálják az ő "segítői" ,ha könnygáztól lenne rosszul már a kisgyermek?

Idétlen eszetlen módjával megmelegíteni a kicsit? Hideg nem anyai férfikézzel megpaskolgatni és aztán mégis inkább elszaladnak vele valahová orvosolni vagy más segítséghez??


"Jól látható módon ez egy teljesen amatőr felvétel, nincsen benne semmi koncepció, pusztán egy mobiltelefonnal rögzített esemény, amiből millió meg egy van.
A mainstream média amúgy nem szállt rá erre a cuccra, szóval ebből a szempontból sem értelmezhető a "médiatrükk" kifejezés."

Oh mizéria, Ó donna klára, értelmezésünk - mint mondottam - NEM légbőlkapott:
EZ az amatőrvideócska nem a médiatrükk, hanem EZ A spontán leleplezővideója lehetne a gyermeksírásos asszonysírásos érzelemittas jelenetek előkészületi cselekményeinek. Azt mondod "A mainstream média amúgy nem szállt rá erre a cuccra" -- Úgyhát perszehogynem. Apáti bizonyára úgy gondolja hogy egy "Bangóné-féle kurvaerős kép LENNE" esemény szituációját láthatjuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés