Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) statisztikai adatokat sorolva bírálta a kormányt a fiatalokat érintő lakhatási válság miatt. Szerinte az első lakáshoz jutás okozza a legnagyobb problémát a fiataloknak. Tállai András, Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a korábbi szocialista kormányok leépítették az otthonteremtési programot, és belevezették az embereket a devizahitel intézményébe, ezzel kilátástalan helyzetbe hozva emberek millióit. Hozzátette: először ezt a válságot kellett kezelni, majd 2015-ben a kormány bevezette a csok-ot, aminek keretében 130 ezer család több mint 400 milliárd forintot igényelt. Bangóné Borbély Ildikó azt válaszolta: a szocialista kormányok alatt 280 ezer új lakás épült, a mostani kormány 9 éve alatt viszont csak 88 ezer.
Tállai András erre úgy reagált: lehet, hogy a rendszerváltás előtti 40 év is benne van a képviselő által említett 280 ezer új lakásban. Jelezte: a lakáshoz jutásban segít a falusi csok és a babaváró hitel is, amelyet szintén jellemzően lakásvásárlásra vagy felújításra fordítanak.
DK: mit tesz a kormány az infláció ellen?
Bősz Anett (DK) a forint gyengüléséről beszélt felszólalásában, valamint az inflációról. Sorolta azokat a termékeket – jellemzően élelmiszereket –, amelyek ára 10 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Tömegek érzékelik, hogy ugyanabból a pénzből kevesebbet tudnak venni. Azt kérdezte: mit tervez a kormány a probléma kezelése érdekében? Szólt a költségvetés várható instabilitásáról és arról, hogy az uniós források felhasználására is hatással vannak a változások.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy felelte: az inflációnál fontosabb a jövedelem emelkedése, jelenleg ugyanis mind a bérek, mind a nyugdíjak magasabb arányban emelkednek, mint az árak. Hozzátette azt is: az árak általában januárban emelkednek, így az éves adat vélhetően alacsonyabb lesz, mint az első hónapos. Megjegyezte: a forint árfolyamával kapcsolatban a Pénzügyminisztériumnak nincs felelőssége, csupán vizsgálni kell annak hatását, ami azonban éppen az uniós támogatások esetében pozitív lehet.