A kitörés napi rémcirkuszról

2020. február 21. 17:44

Szerencsés D. Márton
Vendégszerző
Visszasüllyedtünk a '90-es évek ideggyógyászatai mocsarába.

Az elmúlt hetekben közéleti időutazáson vehettünk részt. Visszasüllyedtünk a '90-es évek ideggyógyászatai mocsarába. Zsigerből reagált mind a két tábor (médiája) arra a direktben gerjesztett vásári cirkuszra, ami a „Becsület napja” körül lezajlott. Az ellenzéki sajtó kötelességszerűen vette óvó szárnyai alá a gyerekkorában goebbelsista, majd tinikorára honeckeristává váló nagypapi takarékszámlájára terhelten élő, a poroszos szülői szigor ellen lázadó Antifa-kiscsoportot. A jobboldalon pedig egyesek kényszeresen vették szájukba a Lebensraumból hazánkba látogató, a jóléti beltenyészet káposztalevében embrionált teutonokat, a Volkssturm maradékát. A derék németeket persze kiegészítette a magyar volksbundosok maroknyi alakulata. 

Olyanok ők, mint a szado-mazo gaykultúra szexjátékainak szopóálarcos rabszolgái. Pontosan ugyanaz a szerepük, mint a Ponyvaregényben a „bénának”. Az antifákat pedig a tusfürdő felhasználásának civilizációs funkcióját módszeresen tagadó ligetlakók közül ismert orkok kísérték bedarálható aprólékként. A meggyőződésem beigazolódott: valójában a németek által a Várba exportált miniweimart láthattunk. Weimari hagyományőrzés a mi kontónkra. Ha lenne még szeme hozzá, akkor remek realityt rendezhetne belőle Árpa Attila. 

Ennek a rémcirkusznak sikerült felültetnie a komplett sajtót

úgy, hogy egyszerre a korábban már a hátunk mögött hagyott népi-urbánus pólusleosztást is sikerült újra felhevíteni. Egyben rombolni azt, amit eddig helyreállítottunk. Az ellenzék előőrsei pedig sikeresen provokálták a nemzeti falanxban rejtőző gyenge láncszemeket. Persze azonnal akadt néhány Sztójay-díjas újságíró a jobboldalon, aki tövig bevette a felhívást a keringőre, és végre elemében érezve magát kiadta magából azt, ami valójában. Ez a tempó több, mint egy rossz szokás: nem olyan, mint a fikazabálás, amiből majd kinő a gyerek, hanem egy igazi veszély, ami azzal fenyeget, hogy megbontja a nemzet egységét. Olyan ez, mintha a szurkálódó előcsatározók kicsalogatnák a csapatainkat a fedezék nélküli senkiföldjére, ahol röhögve lövik szarrá az egész rohamozó hadosztályt. Tragikus az egész történetben az, ha a jobboldali megmondóemberek és a média szakaszparancsnokai még mindig csak ebben az elavult és nagy véráldozatokat követelő frontális harcmodorban tudnak gondolkodni. Ha ez így megy tovább, akkor brutális véráldozatokkal fogunk fizetni tévedéseinkért a jövőben. Ugyanúgy, mint a kilencvenes és kétezres években.

Remélem, ez most nem a „vissza a jövőbe”-effektus, és a történet nem az Iron Sky kis költségvetésű spin-off változatává fog fajulni, amelyben Szabó Albert szövetmintájából klónozott kiborghadsereg a Thököly út sötét oldaláról megindul, hogy einsatzgruppésként

a világ legrosszabb zsidóvicceivel űzze ki a kommunistákat a kultúra minden rejtett padlásszobájából.

Mindeközben Kornis Mihály és társaik Anne Frankként rettegnek és gettósítják magukat valami ellenzéki önkormányzat által fenntartott manzárdlakás titokkamrájában. De (természetesen) váratlanul, az utolsó előtti pillanatban megérkeznek a Kínában legyártott robotzsidók, a Mecha-Dobrev pedig nácizó-fasisztázó nyugdíjashordával szórja a kádárlángost jobbra-balra, sőt még Lengyel László is belovagol a Kéksapkások élén egy fehér almásderesen a Bartók Béla útra. A Felszabadulás napja pedig a 2022-es év egyik tavaszi napjára esik, amikor a Reichstag lángokban áll, a Führer és csatlósai, de még a kutyája (Nárcisz) is öngyilkosok lesznek, Magyarország pedig újra öngyarmatosításba kezd. 

Így, mikroszkóp alatt szemlélve

nem olyan az egész magyar közélet, mintha egy víztankban élő lamantincsapat írná az ötletlabdáival az egészet? 

Egy pillanatra sem szabad komolyan venni ezeket a külsőségeket. A külsőségeket egyszerűen ki kell kerülni, mint a fagyott kutyaszart egy januári hajnalon a Szent István parkban. Tanulság jobbról annyi, hogy még akkor sem kellene ünnepelni a Boss-egyenruhás tündehadsereget, ha látszólag Hitler húzta be a legigazságosabb magyar határokat. Ugye az mindenkinek egyértelmű, hogy azok a határok így vagy úgy, de a német élettér kiterjesztését szolgálták, nem pedig a magyaroknak szolgáltattak vele igazságot. Meg is kellett fizetnünk érte (méghozzá nem aprópénzzel): a doni katasztrófával, Auschwitzcal, a szétdúlt Budapesttel, a megerőszakolt nők ezreivel és a gulággal. 

Ez az oka annak, hogy nem szívesen merengenék könnyes szemekkel ezeken a daliás időkön. Ugyanis ebből az aranykor-nosztalgiahullámból eleve vesztes kultúrharc következik. Ez törvényszerű. A kultúrharcban pedig mindig bucira verik a fejünket a vörös ördögök. Egy módon győzhetünk, ha nem a múltat akarjuk újra és újra megnyerni, mert az már ezerszer elveszítettük. 2010 óta a Fidesz politikája mindkét irányú pusztítást megpróbálta helyreállítani (ahogyan korábban is): a határon túli magyarok szellemi és erkölcsi értelemben is újból a nemzet részévé váltak, a zsidóság pedig olyan engesztelő gesztusokat kapott és olyan védelmet, kiemelt szerepet, mint Európában sehol máshol. 

Kár lenne ezeket az eredményeket lenullázni és újrahangolni a polgárháborút.

A jobboldalon belüli náculgatás végső soron ellenzéki műfaj. Belső bomlasztás. A jobboldal nagy tévedése és közéleti alárendeltségének oka a rendszerváltás után a népi-urbánus utóvédharcok álomkabátjába rejtett antiszemitzmusa volt. Nem ártana végre tudatosítani, hogy ez a stílus már egyáltalán nem fér bele. Bármennyire is adná magát az egyéni és közösségi frusztrációk és fantomfájások feloldására, mégis tilos használni, mert a nácinosztalgia és az antiszemitizmus az, ami az éppen tisztává váló heroinfüggőnek a „még egy utolsó adag”, az aranylövés. 

Egyébként (zárásként) a kriptonácinál mégiscsak tisztességesebb a mezei náci, mert legalább tudja az ember, mire számítson tőle, de a titoknackók csak a jelre várnak, a félrevert harangokra, és csak akkor coming outolnak, amikor tutira kell a sok szorgos-dolgos kéz a szétszakított nemzet bevagonírozásához. De a Dead Kennedys már 81’-ben véres torokkal elhörögte az üzenet lényegét: Nazi Punks Fuck Off!

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igaz, ez a pár ezer hazaáruló nyilas nyomorult a náci Németországot védte, nem a hazánkat.

Az ostoba Szakács még Demeternek is kínos.

Ez egy fos írás. A téma ennél többet érdemel.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. február 21. 19:28

Ez a Szerencsés fiú mirákulumnak tartja magát, és néha elég jókat ír.
Ezzel a mostanival elrúgta a bőrt, mert azért az Antifák kifejtése sokkal többet érdemelt volna.
Így egyoldalúvá silányult, mintha végig azt kiabálná: Mocskos nácik, mocskos nácik...
Pedig a történet ennél sokkalta bonyolultabb.
Ez a budapesti kitörés ugyanis valahol Versailles-ben kezdődött, 1919-20-ban.
Ahhoz képest, hogy "coming outolnak, amikor tutira kell a sok szorgos-dolgos kéz a szétszakított nemzet bevagonírozásához" ez így igencsak primitív leegyszerűsítés, aljas és szelektív.
Minden benne van, amivel a nemzeti oldalt vádolja ez a Fortunatus fiú...

Így áll a dolog, helyes az elemzés, egyetértek.
De, az Antifákról te is megfeledkezel, mint D. Márton.
Pedig ők is ott voltak.
Hívatlanul, és ez nagyon lényeges.
Jobboldali, nemzeti patrióták soha nem zavarják meg liberális balosok megmozdulásait.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés