Pulai András: A klímavédelmi akcióterv pótcselekvés, hiteltelen és nem tud megvalósulni

2020. február 18. 20:45
Orbán zöldpolitikáját bírálva a német iparba is keményen beleszállt a Publicus ügyvezetője.

Az InfoRádió műsorában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője és Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője Orbán évértékelő beszédéről vitatkozott.

Pulai András a miniszterelnök által bejelentett klímavédelmi akciótervről úgy fogalmazott: „Az, amit a miniszterelnök jelen pillanatban bejelentett, az egyrészt pótcselekvés, másrészt hiteltelen, harmadrészt pedig nem tud tartalmában úgy megvalósulni, ahogy ezt a miniszterelnök gondolja.”

Mráz kérdésére válaszolva Pulai ezzel szemben védelembe vette a klímavészhelyzet Karácsony általi kihirdetését. Szerinte ez egy „olyan horizontális cselekvéssorozat, amely minden egyes döntésnél, ami kihatással van az emberekre és a klímára, figyelembe veszi ezeket a szempontokat, amelyek eddig egyébként nem voltak figyelembe véve”.

Pulai nem sokkal ezután a német iparnak is nekiment. A műsorvezető a következő kérdést tette fel: „Mi jöhet ki egy klímavédelmi akciótervből, amiben egyébként nagyon jelentős és nagyon könnyen ellenőrizhető vállalások vannak. Például hogy megtisztítja az országot. De hát elég kimenni a Duna-partra, hogy lássuk, hogy ez nem egy könnyű feladat.”

Pulai így válaszolt: „Ezt én elsősorban egy kommunikációs fordulatnak gondolom a miniszterelnök szájából. Az elmúlt tízéves, sőt, nemcsak tízéves, az egész politikai tevékenysége lényegében egy ilyen anti-zöldpolitika, elég csak például a német iparnak a támogatására gondolni, és a német ipar kivehetetlen és kompromisszummentes támogatására gondolni. Akinek az összes antizöld vágya az Magyarországon fog teljesülni, mert otthon már nem. De csak hogy kiemeljek megint egy példát, például egy olyan intézkedéscsomag van érvényben a szélerőművekkel kapcsolatban, ami 12 kilométerre kell lennie bármilyen településtől szélerőműnek. Ez lényegében azt jelenti, hogy de facto, Magyarországon nem lehet szélerőmű ma. Van talán egy pont, ahol lehet, körülbelül az országban.”

A beszélgetés második felét itt hallgathatják meg.

 

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pulai elvtárs, a zöld kampány kisajátítása véget ért.

Persze, Pulai elvtárs.

Gyöngyösi Mártont, szegényt meg félreértették - ugyanazok, akik akkor a Jobbik betiltását követelték sárga csillagot tűzve a parlamentben...

Ez a Pulai egy rohadék ingyenélő parazita.

Pulai téved.

Amit Orbán Viktor bejelentései az év értékelőn illeszkedik az EU horizontális irányelvéhez.

A klíma téma része a környezetvédelemnek. A környezetvédelem pedig része a fenntartható fejlődésnek.
Lásd: https://hirmagazin.sulinet.hu/..

Karácsonyék által kihirdettet klíma vészhelyzet nem terv hanem proklamáció, amelyből hiányoznak a konkrét feladatok és a megvalósításnak a forrásai.

Az általam hivatkozott uniós meghatározások sem terv, hanem útmutató, irányelv, amely figyelembevételével ki kell dolgozni a részletes tervet.
Horizontálisnak pedig azért nevezhető mert több területet kapcsol össze, konkrétan megjelölve az egyes területeket.

Horizontális intézkedési irányelv.

Fenntartható fejlődés biztosítása

Az Amszterdami Szerződés értelmében az Unió pénzügyi eszközeit hosszú távon gondolkodva, a gazdasági növekedés, a társadalmi kohézió és a környezet védelme, más szóval a fenntartható fejlődés érdekében kell működtetni. Ennek megfelelően a fejlesztések irányát úgy kell meghatározni, hogy ne veszélyeztessék a környezet minőségét és biztosítsák az erőforrások fenntartható használatát. A környezet és fejlődés ügyének összekapcsolásával biztosítható a folytonos szociális jólét, a jövő generációk igényeinek kielégítése és természeti, társadalmi és kulturális értékeink megőrzése.

Ennek az irányelvnek a részletes kidolgozása a terv, amelynél már a források is megjelennek. Ilyenről szólt Orbán Viktor az évértékelőn:

A miniszterelnök ismertette a kormány klímavédelmi akciótervének részleteit. Eszerint 2030-ra el kell érni, hogy a Magyarországon előállított energia széndioxidkibocsátás-mentes legyen. A kormány tervei szerint június 1-től felszámolják az illegális hulladéklerakókat, betiltják az egyszer használatos műanyagokat és lehetővé teszik az üveg, fém és műanyag palackok visszaváltását. A miniszterelnök közölte, megkezdődik a folyóink megtisztítása a külföldről származó hulladékoktól, szigorúbban fognak fellépni a multinacionális cégekkel szemben, előírva nekik a környezetbarát technológiák használatát, és a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését.

Minden újszülött után 10 fát fogunk ültetni, ezzel elérjük, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország erdővel borított területeinek aránya. A tervek szerint 10 év alatt hatszorosára emelik a naperőművek kapacitását, ami nem csak környezetbarát lesz, hanem olcsó energiát is biztosít a magyar emberek számára. Támogatni fogják az olcsó elektromos autók elterjedését és 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását engedélyezik majd. Végül Lengyelország mintájára zöld államkötvényt vezetnek be, amelynek megvásárlásával a környezetvédelem ügyét támogathatjuk.

Ezt nevezzük horizontális tervnek. Hol található ehhez hasonló a Karácsony féle proklamációba? Sehol.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés