Multinacionális vállalatok tantervei

„Örvendező családok, szülők, vidám gyerekek – a téli ünnepek elmúltával is úton-útfélen  találkozunk a képpel. De vajon mi igaz az idillből? Valóban olyan felhőtlenül boldogok a mai gyerekek? Nem felejthetjük el, hogy sok millió gyerek számára a jólét csak a képernyőn létezik. A világ leggazdagabb országaiban is szép számmal élnek olyanok, akiknek nélkülözés a sorsuk. Ám az írásom témája most nem az ő helyzetük, hanem a globális középosztály gyerekeié. Azoké, akik biztonságos anyagi feltételek között nevelkednek, és fogalmuk sincs arról, hogy a ruhát, amiben járnak, a játékot, amivel játszanak, talán velük egykorú társuk készítette valahol, esetleg sok ezer kilométerrel távolabb.

A jelen gazdasági-politikai viszonyainak bírálata többnyire megmarad a makrofolyamatok szintjén. Ritkán találkozunk annak az elemzésével, hogyan alakítja a globális korporatív gazdaság a mindennapi életet, az emberi, egyebek között a szülő–gyerek kapcsolatokat, azt, ahogyan a felnőttek a gyerekkorra tekintenek. Nem kétséges, hogy a nemi és életkori szerepek nagy mértékben függnek az adott társadalom elvárásaitól, sőt, jelentős befolyással rendelkezik az az álláspont, amely szerint az előbbiek nem egyebek, mint kulturális konstrukciók. Bár ez a nézőpont több szempontból is bírálható, hiszen az életkori és a nemi szerepeket eltérően értelmezik a különböző kultúrákban, de a megkülönböztetés alapját mégiscsak a biológiai tulajdonságok jelentik. A benne foglalt részigazság még inkább indokolja a gyermekkép társadalmi-kulturális hátterének vizsgálatát.

Gyökeresen másként alakulnak a gyerekek körülményei, ha a felnőtt társadalom romlottságnak, értéktelenségnek tekinti a gyerekek esendő voltát, korlátozott ítélőképességét, erkölcsi éretlenségét, vagy éppenséggel olyan tulajdonságoknak, amelyek következtében a gyerekek fokozott védelemre, támogatásra és különleges bánásmódra tarthatnak igényt. A gyermekkép függvénye az is, milyen mértékben érzik magukat felelősnek, mennyire bíznak a nevelésben, és milyen módszereket tartanak elfogadhatónak a felnőttek. Nincs még egy évszázada, hogy a mezőgazdaságból élő családokban a nehéz fizikai munkát végző felnőtt kapta a legjobb falatokat, hogy a munkaerejét pótolni tudja, a gyerekeknek – miként Szirtes Ádám életrajzában leírja – vacsora helyett csak a mese jutott. Nem vitás, hogy azok a körülmények, amelyek között egy mai, a középosztály tagjaként élő gyerekek nevelkednek, jobbak, mint bármikor voltak a történelemben.”