Ők lettek a Térey-ösztöndíjasok

2020. január 25. 12:31
Bartók Imre volt az egyetlen, aki a kiválasztottak közül visszautasította az ösztöndíjat, helyette Bartis Attila került a listára.

Negyvenöt alkotó kapja meg két évre a középgenerációs (35-65 év közti) írókat megcélzó Térey-ösztöndíjat – közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kedden az MTI-vel.

Mint az a hétfői döntésről szóló közleményben olvasható, egy tizenkilenc tagú szakmai zsűri többfordulós, titkos szavazás eredményeként harminc magyar írót választott ki a legfeljebb ötéves alkotói ösztöndíjra, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum biztosít a Digitális Irodalmi Akadémia Alkotói Életpálya Programja keretében. A kiválasztottak köre a tartaléklistáról bővült negyvenöt fősre

Korábban tudni lehetett, hogy a Térey-ösztöndíjra összesen 330 személyt jelöltek; a harminc kiválasztott mellett a tizenöt fős tartaléklista azért született meg, hogy ha a PIM főigazgatója él vétójogával, vagy valamilyen oknál fogva csökkenne a Térey-ösztöndíjasok száma, akkor az azon szereplők léphessenek előre. Demeter Szilárd nem vétózott, sőt javaslatára a Térey Ösztöndíjbizottság úgy döntött, két évre mind a negyvenöt kiválasztott író megkapja a Térey-ösztöndíjat.

A bizottság két év múlva, 2021 végén egy szakmai zsűri segítségével értékeli a Térey-ösztöndíjasok ezen időtartam alatti irodalmi munkásságát, és legkevesebb öt ösztöndíjassal nem hosszabbítják meg szerződést. A Térey-ösztöndíj havi összege a Digitális Irodalmi Akadémia tagjainak juttatott mindenkori felhasználási díj 90 százaléka, amely 2020-ban havi bruttó 320 ezer forint. A negyvenöt alkotóval a PIM szerződést köt, az ösztöndíjas státusz ennek aláírásával jön létre – közölte az MTI kedden.

A hír megjelenése után szerdára kiderült: az egyik díjazott, Bartók Imre politikai okból nem veszi át az ösztöndíjat, helyette Bartis Attila került a listára.

A Térey-ösztöndíjra javasolt 45 alkotó végleges névsora: Bartis Attila, Berta Zsolt, Czilli Aranka, Csehy Zoltán, Csender Levente, Farkas Wellmann Endre, Fekete Vince, Garaczi László, Győrffy Ákos (portálunk munkatársa), Hász Róbert, Háy János, Hodossy Gyula, Kemény István, Keresztesi József, Király Zoltán, Kollár Árpád, Kürti László, Lackfi János, Lanczkor Gábor, Láng Zsolt, László Noémi, Lázár Balázs, Lőrincz P. Gabriella, Lövétei Lázár László, Majoros Sándor, Márton László, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Orcsik Roland, Rózsássy Barbara, Sajó László, Sántha Attila, Solymosi Bálint, Szálinger Balázs, Száraz Miklós György, Szilasi László, Szőcs Petra, Terék Anna, Varga Melinda, Végh Attila, Vörös István, Zalán Tibor, Zoltán Gábor, Zsille Gábor.

(MTI)

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés