Őszinteség, bátorság, politika

2020. január 16. 12:23

György Péter
Index
Pokorni elvbarátainak és ellenfeleinek hallgatása finoman szólva is magyarázatra szorul.

„Az egy Karácsony Gergelytől eltekintve sem Pokorni Zoltán politikai ellenfelei, sem jeles elvbarátai nem érezték szükségét annak, hogy ugyancsak a nyilvánosság előtt juttassák kifejezésre megrendültségüket, együttérzésüket és egyetértésüket. Nyilván nem tudom, mindössze elképzelhetőnek tartom, hogy lehetségesek az összefüggések a kommentek szennyhulláma s az elitek távolmaradása között. Ám ha az ok-okozati láncok nem is világosak, a kétoldali hallgatás finoman szólva is magyarázatra szorul.

Pokorni őszinte megrendültsége pusztán önmagában is megérdemelte volna az együttérzés szavait, s ez morálisan igencsak elvárható lett volna azoktól is, akik nem osztják a polgármester politikai nézeteit. S ami a dolog politikai, pontosabban filozófiai meggyőződésekkel kapcsolatos részét illeti, Pokorni álláspontja teljesen világos, s igen fontos, akkor is, ha ő maga, talán nem csak most, elég magányos.

S valóban nem csak az a kérdés, hogy a kormány garantálja-e »a zsidók« biztonságát, vagy épp a zsidók zsidókénti létét, mint azt a Köves Slomóval való kapcsolatban látjuk. Már csak azért is, mert »a zsidók«, bármennyire is egyszerű volna, ugyanúgy nincsenek, mint »a magyarok« sem, ellenben vannak, akik eltérő módon, mértékben, de ugyanakkor magyar zsidók, zsidó magyarok – számtalan kulturális, politikai mintázat létezik egymás mellett, s minden egyes, egymástól eltérő mikroközösség ugyanúgy reprezentálja az imaginárius egy magyar társadalmat. Azaz, számosan élnek (élünk) nem zsidó zsidókként, tehát nem lehet velük (velünk) mint a Másikkal ki- vagy megegyezni, mert ugyanabban az egy társadalomban létező számos politikai, kulturális közösségeinek tagjaiként élnek (élünk).

Ráadásul Pokorni egyedülálló lépése felszabadítóan kényelmetlenül (sic!) világossá tette, hogy az áldozatok és a gyilkosok leszármazottai bizony össze is tartozhatnak, örökségük ugyanis nem végzetes és felülírhatatlan. Pokorni Zoltán kilépett a determináló örökség, a végzetes hagyomány keretei közül, s amikor a maga kezébe vette a sorsát, akarva, akaratlanul is felidézte a sorstalanság kérdését, jelentését. S ez a zárt identitások mítoszait politikai gyakorlattá változtatni akaró kormányzás idején, valójában megengedhetetlen – s épp ezért is mindannyiunkra tartozó kérdés. Pokorni magatartása volt a válasz maga.

Azaz, mindez túlmutat azokon a határokon, amelyek között a mai magyar elit létezik. Tény, hogy – szemben a kommentek és plakátok széles mezőjével – az antiszemitizmus valóban nem játszhat szerepet a politikai identitások látható tartományában. A – magam sem tudom, hogy idézőjelben, vagy talán valóban jobb útra tért – Jobbik élvonalbeli politikusai éveken át tettek megoldási javaslatokat a zsidókkal kapcsolatban, ami tényleg épp oly abszurd volt, mint tarthatatlan és undorító. S aztán kiderült számukra is, hogy az első nyilvánosságban mindössze a cigányok tekinthetőek továbbra is szabad prédának, a zsidók már nem. (Amúgy ettől még nem érzem kedvesebbnek őket.) És ugyanakkor egy perc alatt kiderült, hogy ennek milyen kevés köze van a valósághoz.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés