Megszavazta Magyarország elmarasztalását az EP

2020. január 16. 13:05
A magyar mellett a lengyel jogállamisági eljárást is érintette a határozat, amely nem kötelező érvényű. Hidvéghi Balázs a bevándorláspárti erők újabb nyomásgyakorlásának tekinti a történteket.

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön megszavazta a Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárással összefüggő, a két uniós tagállamot elmarasztaló állásfoglalási indítványát. Az Európai Parlament szerdai ülésén vitázott a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről.

A vitát követő csütörtöki szavazáson 446 szavazattal, 178 ellenében, és 41 tartózkodás mellett elfogadott, nem kötelező érvényű határozatában az EP Magyarország esetében elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, valamint a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát. Az állásfoglalás arra figyelmeztetett, hogy a Magyarországgal és Lengyelországgal folytatott uniós egyeztetések még nem vezettek eredményre az uniós alapértékek tiszteletben tartása terén, a jogállamiság a korábbinál rosszabb állapotban van a két tagállamban.

A képviselők felkérték az Európai Unió tagországait tömörítő Tanácsot, hogy az uniós jogszabályok tiszteletben tartásának garantálása érdekében adjon  határidőket is magába foglaló, konkrét ajánlásokat az érintett országoknak. Továbbra is „aláássa a közös európai értékek integritását, a kölcsönös bizalmat és az unió egészének hitelességét” az, hogy a Tanács nem alkalmazza hatékonyan az uniós szerződés 7-es cikkét – jegyezték meg.

Az EP azt várja az Európai Bizottságtól, hogy teljes mértékben használja ki a rendelkezésre álló eszközöket annak érdekében, hogy a két ország esetében ne sérülhessenek tovább az unió alapértékei. Ilyen eszköz lehet például a kötelezettségszegési eljárás vagy az Európai Unió Bíróságához benyújtott, ideiglenes intézkedések iránti kérelem. A képviselők rosszallásuknak adtak hangot, amiért eddig nem vehettek részt a tanácsi meghallgatásokon annak ellenére, hogy a magyar eljárást a parlament kezdeményezte. A képviselők ismét leszögezték, hogy az EP-nek lehetőséget kell biztosítani az indoklással ellátott javaslatának hivatalos tanácsi bemutatására is.

Új uniós mechanizmus lakmuszpapírja lenne a magyar eljárás?

Az állásfoglalás végül azt hangsúlyozza: sürgősen szükség van a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmusra, ahogyan azt az Európai Parlament korábban már javasolta. Évenkénti rendszerességgel ismételt eljárásról lenne szó, amely az összes tagállamban ugyanazon kritériumok alapján értékelné az uniós szerződés ide vonatkozó, 2-es cikkében lefektetett értékeknek való megfelelést.

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében fogadott el állásfoglalást Magyarországról, amelyben azt javasolta, hogy a Tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg: Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei. A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

A Sargentini-jelentést és annak elfogadását a magyar kormány politikailag motivált bosszúnak nevezte, amivel az Európai Parlament „bevándorláspárti többsége” Magyarországot büntette a migrációval és a kötelező kvótával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt. A 7-es cikk szerinti eljárást Magyarország esetében az Európai Parlament, Lengyelország esetében pedig az Európai Bizottság kezdeményezte. A Lengyelország esetében a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége és az alapjogok adtak okot a legtöbb aggodalomra.

Hidvéghi bevándorláspárti nyomásgyakorlásnak tekinti az esetet 

Az EP állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők „újabb nyomásgyakorlási akciója” Magyarországra, szoros együttműködésben a különböző Soros-szervezetek embereivel és szervezeteivel, akik sorozatban gyártják a lejárató anyagokat Magyarországgal szemben – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő Strasbourgban csütörtökön.

A politikus az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatának elfogadását követően magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a jogállamiság kérdése „csak fedősztori”, valójában politikai vitában áll Magyarország a továbbra is erős bevándorláspárti erőkkel.

Ezek az erők folyamatosan nyomás alatt kívánják tartani Magyarországot azért, hogy engedjen a témát alapvetően meghatározó kérdésben, a bevándorlás kezelésében – húzta alá Hidvéghi Balázs.

(MTI)

Összesen 487 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az EP egy Európai Nagycirkusz lett. Úgy szavaztak ma, hogy tegnap az ülésteremben jó ha kétszázan voltak jelen.
Ez azt bizonyítja, hogy a szavazás eredménye előre le volt beszélve.

2010 óta az EU lényegében csak politikai, ideológiai kérdésekkel foglalkozik, holott gazdasági érdekből alakult a szövetség. Persze a gazdasági témához a 90 %-nak nincs szakértelme, így marad a politikai ideológia gittrágása.
Az EU mára már a világ leggyengébb szövetsége le, mind társadalmi, mind gazdasági téren. Ezzé tették a szocialisták és liberálisok Soros György közreműködésével.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. január 16. 15:02

Ön szerint is Csáki szalmája az Uniós támogatás?

Igen (nyomja a "like" ábrát)
Nem (nyomja a "dislike" ábrát)

Gyula után szabadon: Na és?

Csak ismétlem magam. Nem is ér többet foglalkozni a témával.

"Az európai sóhivatalban (eu parlament), tovább lehet rágni a balliberális gittet.
Jó étvágyat hozzá balfékek! Túrót se értek vele, de ha ez az egyetlen örömötök, akkor csak áskálódjatok tovább. Valószínűleg más örömforrás nem is lesz az életetekben soha. Istennek hála!"

Szó szerint. A történelem ismétli önmagát. De ők se dőlhetnek hátra, kényelmesen, abban biztosak lehetnek!

El kéne küldeni nekik Gróf Apponyi beszédét. Ma is lehet belőle tanulni.

Így lenne, de addig se fog eljutni ennek a kócerájnak az erőlködése.

A különbség csak az, hogy a moszkvai vezetésnek tenni is kellett valamit, hogy működjön rendszere, az EU meg csak maszlagokkal bűvészkedik.

Ha lennének kerek, egyértelmű jogi alapok a mostani eljáráshoz, akkor már lezárhatták volna. De nincsenek, mert már Tavares idején sem voltak, a Sargentini jelentést pedig egy nem létező, de annak mondott kétharmaddal fogadták el. Mert ugye a jogállamiság rájuk nem vonatkozik. Most beleszólást kérnek abba, ami a nagyok dolga, ami az Európai Tanács dolga. Sivalkodást tehát az EP-ből lehet hallani, ők már az állam és kormányfőkkel szeretnének egyenrangúak lenni.

Az Európai Tanács pedig nem fog elmarasztaló döntést hozni, mert tudják, hogy kormányok jönnek, mennek, és amit ma az egyik ország megszavaz, azt holnap esetleg ő is megkaphatja. Arról nem beszélve, hogy az EU jelenleg egy jogilag lazán összelapátolt valami, amit ez az eljárás, ez a huzavona is jelképez.

Azt kell meghatározni, egzakt módon, az ilyen határozatok, Tavares, Sargenthini és a többiek:
- pénzzel kifejezetten mennyi kárt okoztak Magyarországnak?
Meg lehet ezt határozni?

A holokausztot és minden jogsértést pénzesíteni lehet és pénzesítenek is.
Akkor a magyar embereket hátrányos helyzetbe hozó intézmények károkozásai miért ne lennének pénzesíthetők?
Miért ne lehetne meghatározni, az összeget, a Sorosék összes húzását, amivel Magyarországnak károkat okoznak?
121 Soros-szervezet működik CSAK MAGYARORSZÁGON.
Emellett a külföldi Soros-ügynökségek számát össze sem lehet számolni.
A magyar országimázs romlása, Sorosék által kierőszakoltan: legkevesebb a napi/1 dollár/egy fő magyar, számítás évente 4 milliárd dolláros károkozás.
10 év alatt, amióta Sorosék ezt csinálják, ez 40 milliárd dollár!
Tartsuk számon, egyszer még behajtható lesz.
A Soros-zsoldosok, meg a többiek jó, ha ezt tudják, így nem mondhatják: nem ismertük a törvényt.

A menekült kérdésben mutatkozik meg legjobban az a fene nagy szolidaritás. Ez nagyjából így szól: ha van pénzed embercsempészekre, ha kibírod az utazást, túléled a tengeri utat egy lélekvesztőben, ha kibírod akár télen is, hogy állandóan visszaküldenek a védett határokról, szóval, ha mind ezeken túljutsz, akkor jöhetsz Európa nyugati részébe. Tőlünk többet ne várj, nekünk a természetes kiválasztódás fontos, csak a legerősebbek juthassanak el a határainkra.

Szóval ez lenne a liberális szolidaritás. Meg az, hogy a felesleget, a használhatatlanokat vegyék át mások.

Az egésznek semmi köze Soroshoz, a képen is csak szellemek láthatóak:

https://www.facebook.com/V4Rep..

Hát mit mondjak, Alynskiék remekül teljesítettek.

"A vitát követő csütörtöki szavazáson 446 szavazattal, 178 ellenében, és 41 tartózkodás mellett ..."
Minden fikcióra alapozott - elsősorban náci és szovjet - parlamenti határozat emberirtásba, torkollott, tömegmészárlást hozott maga után.
Az itt felsorolt vádpontok: fikció, jogilag egyetlen vádnak nem mutatták be a Btk.-pontját.
Ezért, a 446 megszavazó ELKÖVETTE AZ: emberiesség elleni bűncselekményt, tudatos vagy hanyag magatartás miatt.
A humanitás, az alapvető emberi értékek eltiprása, ha bárkit, országot, kormányt, államot, népet kézzelfogható jogi bizonyíték hiányában megbélyegeznek, rossz hírét keltik, ezáltal gyűlöletet szítanak ellene!
KIEMELT BŰNÖSÖK A MAGYAR ELLENZÉKI EU-PARLAMENTI KÉPVISELŐK:

ARA-KOVÁCS Attila
Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja

Cseh Katalin
Renew Europe Group
Momentum

Dobrev Klára
Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja

Donáth Anna Júlia
Renew Europe Group

Gyöngyösi Márton
Független képviselők
National party: Jobbik

Molnár Csaba
Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja
National party: Demokratikus Koalíció

Rónai Sándor
Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja
National party: Demokratikus Koalíció

Ujhelyi István
Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja
National party: Magyar Szocialista Párt

Rosszul nő Magyarországon az uborka?

Akkor most borsón térdepelünk a sarokban?

Az EP megint Orbán mellett kampányol.

A vízfej nem ébred, nem ébredhet fel, mert akkor a megélhetése kerül veszélybe. Viszont kipukkadhat, ha nagyon túlsúlyossá válik. Jelenleg ebbe az irányba haladunk, mert ezrek élnek meg ilyen-olyan kitalált boszorkányüldözésből, miközben maga az EU egy nulla világpolitikában. Soha nem is lesz több a széthúzó, és érdemben össze nem fésülhető érdekek miatt.

A múlt század két pusztító ideológiája után ismét lett egy olyan, amelyik nem lehetőségként, nem versenytársként kínálja magát, hanem diktátumként. De amíg az EU ezzel van elfoglalva, a világ többi része a gazdaságra koncentrálva szépen elmegy mellettünk. Miben különbözik a belső ideológiai háborút folytató EU az egymás között primitív vallásháborúkat folytat iszlám világtól? Mind a kettő belső energiákat emészt fel. Közben Oroszország, Kína szépen elkezd összedolgozni, India is felfelé jön, pedig nem a liberális demokrácia, nem a politikai korrektség adja a hajtóerőt.

Az mellékes, nem ide tartozik.
Viszont érdekelne, ha szereted a kérdéseket: szerinted mennyi a károkozás értéke?

Fontos adalék:

"Az Európai Néppárt frakciója szerda esti ülésén úgy döntött, hogy frakciófegyelmet kér tagjaitól, és támogatja a határozatot."

Tehát nem egyéni megfontolásból, hanem irányított politikai terelésnek engedve szavaztak a jelenlévők.

FENE NAGY DEMOKRÁCIA !!!

Ezek a telitabik kiszúrták a két legnehezebb sorsú szabadságszerető nemzetet. Szokás szerint elbukjuk szabadságharcunkat, de majd később megnyerjük.

Hallottál már a hitelminősítőkről?
Arról, hogy döntéseiknél jelentős szerepet játszik a reálgazdaság mellett a médiakép egy adott országról?
Amit Sorosék dominálnak, mindenütt jelen lévő embereikkel.
Amire van pénz, hisz Soros könyvelései el vannak rejtve adóparadicsomokban...
Túl hosszú voltam, bocs...
Elég az első kérdés.

Igen kedves a németektől, a kancelláriától, hogy most nem tankokkal jönnek, meg Veesenmayer helytartót küldik fel a Várba, hanem csak EP szavazatokkal, meg Frédivel próbálkoznak. Csak Veesenmayer az ultimátumai előtt út közben nem ugrott be a zsinagógába, meg a janicsárképző "egyetemre", ami azóta sincs Bajorországban.

Az Unió felépítése elég bonyolult. A Bizottság nagyjából a Kormánynak felel meg a DG-k meg a minisztériumoknak. A Parlament az Parlament, de nem ez az igazi, legfelső döntéshozó, mint nálunk, az ugyanis a Tanács, amelyet a tagállamok vezetői ( ált. ME-k) alkotnak.

Attól tartok, hogy valamilyen jogi bukfenccel a Tanács esetleges szavazásán is összevonják a két országot, így nem lesz lehetőség kölcsönösen vétózni. A kilépés meg nem alternatíva, csak a termőföldünk van, más alig és akkor teljesen Németország zsebében leszünk.

Ami, sajnos, senkinek sem lesz jó.

Az országot a bolgár szatyor meg a cseh medence járatta le leginkább.

https://magyarnemzet.hu/archiv..

Számomra a 7. cikkely most a legfontosabb. Erről hosszas előkészítés után a Tanács dönt ( ME-k). Ha elmarasztalják a delikvenst, akkor visszamegy a döntési jog a Miniszterek Tanácsához, akik döntenek arról, hogy felfüggesztik a szavazati jogot vagy esetleg a kifizetéseket etc.

De miért nincs kizárás az EU-ból? Ez alapvető dolog lenne. Ja, hogy egyszer csak kiderülne, nem nagy dolog kikerülni ebből a kánaánból, hogy esetleg a brexithez hasonló, ki kinek, mennyivel tartozik típusú viták jöhetnének. Akkora volt az önteltség az EU szabályainak lerakásakor, hogy a kiválást el sem tudták képzelni. A kizárást pedig tudatosan hagyták ki, kizárás helyett inkább a renitens ország belpolitikájába történő beavatkozást preferálják. Hiszen a Varsói Szerződésből, a KGST-ből sem volt kizárás. Milyen érdekes.

Már attól be vannak szarva, hogy tudják, nem lesz negatív példa a brexit, nem fognak abból a britek rosszul kijönni. Most persze majd ráhajtanak a brit belpolitikai ellentétekre, de arra például kíváncsi leszek, hogy az esetleg önállósodó skótok EU tagságát hogyan támogatná a katalán önállóságot ellenző spanyol kormányzat?

Teljes tévedésben vagy. Romániának szakember diplomatái vannak, akik tudják, háttérben kell egyezkedni csendben. Nem kardot csörtetni, mint a mieink. Látszik a különbség az eredményességben

Mai napi elmarasztalás még nem volt a sóhivatalban?

Ó... már ismerik egymást a Körbekörbe Kunkorival, nagy egyetértésben fárasztják itt magukat állandóan.

Az EPP vagy visszatámolyog a konzervatív jobbközépre, vagy felszívódik a világnézeti katyvaszban, amit teliszájjal habzsol.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés