Az érettségizetlen milliárdos

Gurbaksh Chahal százezer dollárnyi összegeket szerzett a semmiből már tizennyolc éves kora előtt. Mint a Makronómnak állítja, ebben csupán az motiválta, hogy gondoskodjon a családjáról. „Kívülről, dollárban nézve nagy pénznek tűnik, amiért sok tizenhat éves gyerek megőrülne, de én sosem a pénzért tettem. Mindig a családom motivált, hogy gondoskodjak róluk, hogy mindent megtegyek értük, amire csak képes vagyok” – kezdi történetét.

E törekvésében annyira messzire ment, hogy tizennyolc éves korában úgy döntött, apjával ellentétben elhagyja a szakállt, és leveszi a turbánt. „Sokan mondják rám, hogy azért tettem, mert amerikaivá akartam válni. Pedig ma még inkább vallásos vagyok, mint akkor, a szikh vallást követem. Így döntöttem. Valaki ezt támadásként éli meg, mást nem érdekel, de valahol minden vallás kimondja, hogy ne ítéljünk meg másokat” – veti fel.

Hogy ez mennyiben segítette az indiai fiút a dollármilliomossá válásban, nem tudni, ő mindenesetre más tényezőkben látja a siker titkát. Azt javasolja, tegyük le a gyors meggazdagodásról szóló könyveket, nem muszáj személyi trénerhez sem járnunk, sőt még az iskolapadba sem szükséges beülnünk – ő maga sem végezte el az iskoláit. „Mondok egy sokkal jobbat: válasszuk le magunkat az internetről! Két évtizedes karrierem során mindinkább tapasztaltam, hogy hihetetlen mértékűvé vált a zaj, amely a vállalkozókra zúdul. A zajban könnyű tévútra lépni és nem a megfelelő dolgot építeni. Az üzlet első szabálya mindig az volt, hogy pénzt kell csinálni. Könnyű elcsúszni és folyamatosan társadalmi, közösségi visszajelzéseket keresni akár a közösségi médiából. Sokan próbálnak hírnevet építeni, igyekeznek fontossá válni. Pedig építhetnének céget is. Ezért kell visszatérni az alapokhoz, kizárni a zajt, és arra a valamire fókuszálni az első naptól kezdve, ami a termékünk, ami értéket teremt” – magyarázza.

SIKER AZ, AMI A SZÜLEINKET BÜSZKÉVÉ TESZI

Adódik a kérdés, hogy mit jelent Chahalnak a siker, és ha nem hírnévben, akkor vajon pénzben méri-e. Elárulja, hogy semmiképpen, mert „a siker egy életfolyamat eredménye. Siker az, ami a szüleinket büszkévé teszi. Ezért sem célról van szó, hanem folyamatról. A pénz jön és megy, de ez a cél és törekvés sosem hagyhat alább” – fogalmaz. A siker állapotának eléréséhez, úgy véli, nem elég a kiváló ötlet, mert az ötlet csak egy álom, a végrehajtás pedig a munka. „A stressz, az áldozat, a kemény munka, a fegyelem az, amiről ritkábban beszélnek az emberek. Ez pedig a végrehajtásról szól, enélkül csak az ötletet, az álmot fogjuk kergetni. Kilencvenkilenc százalék a megvalósítás, egy százalék az ötlet.”

Na meg a marketing – tesszük hozzá, de nem ért egyet, mert szerinte nem lehet marketinggel pótolni az ötlet hiányát. „Legelőször jó termékre van szükség. Ha a termék nem hoz létre értéket, akkor lehetünk a legjobb marketingesek, senki nem veszi majd meg. Ki kell találni, hogy mit próbálunk építeni, és abban mi lehet az érték az emberek számára.” Ezt megtalálni persze nehéz lehet. „Mindenkinek más az útja. A nagy döntések meghozásához ki kell zárni a zajt, hogy halljuk a belső hangot, hogy vezessen az intuíció. Ha ezt elérjük, akkor már nagyobb az esély, hogy az intuíciónk a jó irányba vezet” – mondja általánosságban.

A részletekre is rákérdezünk, például arra, hogy miért a lojalitást tartja a legfontosabbnak egy kollégában. Nevetve válaszolja, hogy akit nem vertek még át az üzleti életben, az csupán szerencsés, de mindezt csak a vállalkozás kényszerű költségének látja. „Ha van lojalitás, akkor a munkatársak mögöttem állnak. A készségeket és a tudást elsajátítják majd, de a legfontosabb, hogy meg is védenek, és én is megvédem őket. Kétirányú a dolog. A vezetőket túl sokszor csak a papírok és az életrajzok érdeklik, pedig a legfontosabb, amit a munkatárs a cégbe hoz: a lojalitása” – mutat rá.

„Kell a tehetség, de szükséges a tanulási szándék és hajlandóság is. Fontos, hogy az emberek magukénak érezzék a missziót, az ötletet, az álmot, mert egyedül nem lehet megcsinálni, nincsenek szupermenek az üzleti életben sem. A siker és a kudarc pedig a vezető felelőssége. A csapat a hadsereg, amellyel mindennap harcba megyünk” – fogalmaz annak kapcsán, hogy talán a legfontosabb sikertényező az ő esetében a legalkalmasabb emberek megtalálása volt.

NEM TEHETSÉGESEBB, CSAK TÖBBET DOLGOZIK

Megkérdezzük Chahalt arról is, hogy miért dolgozik még ugyanolyan keményen huszonöt éves kora óta is, hiszen a megélhetéshez semmi szüksége nem lenne rá. „Ha valaki megnyeri a lottót, akkor megértem, hogy nyugdíjba megy, de ha felépített valamit, akkor azt fogja mondani, hogy építhetnénk valami nagyobbat is. A pénz elveszhet, de az ambíció megmarad” – vélekedik a munkáról mint értékről. Az sem véletlen állítása szerint, hogy minden napot az edzőteremben indít. „Fontossá vált számomra, mert a konditerem a napra való felkészülés eszköze. Fél ötkor kelek, először az edzőterembe megyek, aztán este is visszatérek. Az emberek talán a konditermet tartják az egyik legkellemetlenebb dolognak, pedig az életben semmit sem tudunk fájdalom nélkül megszerezni. Meg kell ismerni a fájdalmat, majd a legjobb barátunkká kell tennünk, így könnyebb lesz minden.”

Ezzel is indokolja, hogy egész jól bírja a napi 16-18 óra munkát. „Az edzőteremben mentálisan is felkészülök a napjaimra. A fizikai erő is jön és megy, ahogy a pénz, de a mentális erőt fel kell építeni. Irányítsd az elméd, hogy irányíthasd a világot! Sokakban megvan az akarat, de fejben megállnak. Félelem, elutasítás, frusztráció is lehet a háttérben. Sok ezer kifogás van” – mondja motivációs előadókat megszégyenítő magabiztossággal. Talán ezért is lett The Dream (az álom) című könyve nemzetközi bestseller.

Gurbaksh Chahal egyébként úgy véli magáról, hogy nem különösebben tehetséges. „Vannak, akik a munka és a magánélet egyensúlyáról beszélnek, ez rendben van. De ha előre akarsz jutni és nagyon sikeressé válni? Nem azért dolgozom napi 16 órát, mert különösen tehetséges vagyok. Mivel nem vagyok, így tudok előnyhöz jutni, és több időt nyerni több dologra, mint a többiek, akik alszanak, buliznak vagy nyaralnak – miközben én elkötelezetten küzdök” – jelenti ki azzal kapcsolatban, hogy a Microsoft-alapító Bill Gates szerint a startupot létrehozó vállalkozóknak nem kellene hétvégéken vagy ünnepnapokon pihenniük, az első években mindennek a munkáról kellene szólnia.

SOKAN LENÉZIK A SIKERT

Az amerikai–indiai milliomos kikéri magának, amikor a szerencsének tulajdonítják sikereit. „Amikor eladtam a második cégem, volt egy interjúm. Egy újságíró kérdezte, hogy miért pont én lettem sikeres. Rájöttem, hogy a folyamatos áldozathozatalom, munkám és küzdelmem után még mindig sokan azt hiszik, hogy ez szerencse volt, megütöttem a főnyereményt, véletlenül kiválasztódtam” – meséli, hozzátéve, hogy szerinte az emberek nem ismerik fel, mit tehetnek azért, hogy eljussanak valahova, csak azt látják, hogy hol tartanak, addig mit értek el.

És minél ismertebb valaki, annál több kritika, támadás éri. „Én csak azért vagyok jelen a közösségi médiában, mert muszáj, nem azért, mert szeretnék. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor elkerülném azokat a tetteimet, amelyekkel nagyobb ismertséget szereztem. A legjobb, ha a siker elsősorban ránk tartozik. Minél többen tudnak a sikerünkről, annál nehezebb lesz, hiszen az emberekkel elég nehéz bánni. Sokan lenézik a sikert.” Chahal szerint könnyebb sikeressé válni úgy, hogy nem ismernek minket.

Az üzletember egyébként ma már naponta osztja meg követőivel motivációs üzeneteit a Facebookon és az Instagramon, ami felveti a kérdést, hogy mi számít valós terméknek egy virtuális világban. „Sok embert látok, aki rendkívüli energiával próbál személyes márkát építeni, miközben a termékére, a cégére kellene figyelnie. Ha ez a személyes márka létrehoz valami értéket a cégnek, az jó, de ha az egész napot a Twitteren töltjük, az nagy baj. Manapság mindenki motivációs előadó, mindenki arra törekszik, hogy ő legyen a hang. Valós képet kell magunkról kialakítani, és ahhoz ragaszkodni, kizárva a zajt. Nem szabad belemenni abba a hajszába, hogy internetes hírnévre tegyünk szert” – hangsúlyozza. Elvégre a személyes márkából nem lehet kifizetni a számlákat.

A techguru ma már nemcsak a történetét osztja meg a társadalommal, hanem adakozik is. „Nem szeretek erről beszélni, mert a filantróp tevékenység akkor a legjobb, ha magánjellegű ügy marad, és nem keresünk vele publicitást. Ösztöndíjakat nyújtunk, iskolákat építünk újjá, társadalmi célokat támogatunk.” Csak a Chahal Alapítvány honlapjáról tudjuk meg, hogy egyik fő céljuk az indiai gyermekkereskedelem és prostitúció elleni fellépés. Az alapítványt egyébként 2012-ben hozta létre, amikor Wisconsin államban támadás ért egy szikh templomot.

ÁZSIAI ÁLOM ÁZSIÁBAN

Az indiai–amerikai vállalkozó egy hongkongi úszómedence mellől ad videóinterjút a Makronómnak, a helyi tüntetéssorozatról és általában a politikáról viszont szűkszavúan nyilatkozik. „Az a helyzet, hogy manapság túl sok ember van, aki elkezdett olyan dolgok iránt is nagy érdeklődést mutatni, amelyek tíz-húsz éve még hidegen hagyták. Ezért mondom mindenkinek azt, hogy én külföldi vagyok, csak dolgozom itt, ez hongkongi–kínai ügy” – zárja le a témát.

Ezért inkább általánosabb gazdasági kérdésről, az amerikai–kínai kereskedelmi háború ügyéről faggatjuk. „Kína annyira gyorsan növekszik – és ez a következő öt-hat évben is így lesz –, hogy hamarosan eléri és lehagyja Amerikát. Ez már rövid idő kérdése, amire a világ, különösen az Egyesült Államok nem készült fel. A kereskedelmi háború arról szól, hogy Amerika megpróbálja késleltetni kicsit az elkerülhetetlent. Még az én életemben látni fogjuk, hogy Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, mögötte az Egyesült Államokkal” – vélekedik. A dollármilliomos élete és példája is jól tükrözi, hogy egyre több ázsiai éli az amerikai álmot. Vagy ők már az ázsiai álmot élik?

Az új világban Gurbaksh Chahal szerint több bevétel és profit keletkezik abból, ha adatokat adunk el és használunk, mint ha olajjal foglalkozunk. És mi az adat? Információ, az internet. „A nyugati világ sokat adott a világnak technológiában, de már nem látok nagy választóvonalakat. Itt ülök Hongkongban, Kína kapujában, és látom a kínai, indiai innovációkat” – mondja az ablakán kinézve. Amit lát, az eszébe juttatja, hogy a Szilícium-völgy már nem az innovációs központ, csak egy eleme a globális innovációs ökoszisztémának. „Ma már bárhol lehetünk a világon, bárhonnan építhetünk globális terméket.” 

Címlapkép: GURBAKSHCHAHAL.COM