A tárca számításai szerin az anyák szja-mentességével jövőre nagyjából 40 ezer nő élhet, együttesen 20 milliárd forint körüli összeg maradhat náluk.
Tállai András beszámolt egy másik, a családok számára szintén lényeges újításról is. A magánszemélyek által fizetett járulékok jövőre társadalombiztosítási járulék néven eggyé olvadnak, ennek mértéke 18,5 százalékos lesz, és a teljes összegből le lehet vonni a családi kedvezményt. Ennek köszönhetően másfél százalékkal nő a szülőknél hagyható összeg. Az államtitkár elmondása szerint ez az újítás elsősorban az alacsonyabb keresetűeknek jelenthet érezhető segítséget. A tervbe vett költségvetési kiesés eléri az egymilliárd forintot.
Emlékeztetett arra, hogy az állam 2010 óta rendre százmilliárdos nagyságrendű összeget hagy a családoknál. Az új kedvezménnyel együtt ez az összeg jövőre 380 milliárd forint lehet.