Tapasztalt vezérünk

Orbán biztos kezű, tapasztalt hajóskapitányként jellemezte magát. Lehet, hogy goromba, de vihar esetén benne bízhatunk. Csak azt nem mondta, kalózhajót vezet.

Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kellene megnyitnunk az EU-ban – fogalmazott a román államfő.
Klaus Iohanni román államfő kijelentette: nem akar részt venni a magyar miniszterelnök által Temesváron javasolt közép-európai együttműködési projektben. Iohannis kedden egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott:
„Én az Európai Unióért szállok síkra, nem más entitásért, amelyet kisebb léptékben és közelebb hoznánk létre. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kellene megnyitnunk az EU-ban, ellenkezőleg: mindannyiunknak azon kellene lehetőségeinkhez mérten dolgoznunk, hogy eltüntessük a létező törésvonalakat.”
Orbán Viktor az 1989-es forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett temesvári gálaesten szombaton azt mondta, nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljaik lehessenek. A magyar miniszterelnök elmondta: „Mi készen állunk, hogy a szomszédainkkal együtt – Romániát is ideértve – felépítsünk egy új Közép-Európát. Olyan Közép-Európát, amely nemcsak beszállítója a nyugat-európai gazdaságoknak, hanem a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége is. Ahol a városainkat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkásaink, és ahol az okoz majd fejtörést, hogy mit kezdjünk a Nyugat-Európából jelentkező munkavállalókkal. Ha összefogunk, ha együttműködünk, ez lehetségessé válik, és ez lesz az új európai realitás. ”
(Foter.ro)