Sir Rogert – a Brit Akadémia és a Királyi Irodalmi Társaság tagját, a Buckingham Egyetem és az Oxfordi Egyetem vendégprofesszorát – a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesítette Áder János köztársasági elnök. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnök adta át kedden a londoni magyar nagykövetségen. A kormányfő, aki a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott vezetői találkozóra érkezett Londonba, a kitüntetéshez fűzött méltatásában kiemelte: eddig Sir Roger tüntette ki Magyarországot barátságával, ám most Magyarország tüntetheti ki őt a magyar nép nevében.
„Szeretett professzorunktól megtanulhattuk: a konzervativizmus minden, csak nem ideológia, sőt valójában az ideológia ellentettje” – fogalmazott a miniszterelnök. A konzervativizmus alapvetően egy elmélet, de éppen arra tanít, hogy a világot nem lehet elméletekkel megmagyarázni, és arra, hogy a gyakorlat sokkal fontosabb az elvont ideáknál – tette hozzá. Orbán Viktor szerint Sir Roger Scruton is a gyakorlat embere. Azokban az időkben, amikor a Szovjetunió még létezett, ő nem csupán filozófiai alapon állt szemben a kommunizmussal, hanem az antikommunista erők lelkes és aktív szövetségese volt Közép- és Kelet-Európában, és olyan sok módon segített bennünket, hogy fel sem tudjuk sorolni – mondta a miniszterelnök.