A föderalizmus és a nemzeti szuverenitás elvének ütközését vizsgálta Fricz Tamás, aki szerint a nyugat-európai és a közép-európai tagországok közti, sok törésvonalat egymásra halmozó konfliktusból többféleképp ki lehetne kászálódni. Az egyik fő kérdés az, hogy vajon legyűrnek minket, vagy érvényesíteni tudjuk akaratunkat.
Az Európai Unió előző hetven évének történetét vizsgálta a föderalista-szuverenista szempont alapján új kutatásában Fricz Tamás politológus. A kutatást az Alapjogokért Központban mutatták be kedd reggel.
Ez az Alapjogokért Központ EU-s kutatási projektjének negyedik része. A projektben az EU jövőjével kapcsolatos forgatókönyvekkel foglalkoztak, így a történetét és fejlődését is megvizsgálták. Mint mondták: decemberben az egész kutatásról tartanak majd összegző konferenciát.
Fricz Tamás elmondta: egyetlen szempontból vizsgálta az EU előző hetven évét: abból, hogy a hatalmi, döntési viszonyok milyenek az Unióban; hol vannak a hatalmi központok, mely intézmények a fontosak. Avagy ahogy – jegyezte meg Fricz – Schöpflin György feltette a kérdést a Mandiner hetilap aktuális számában: ki a szuverén? Tehát: föderatív vagy konföderatív szövetség az EU?
Konfliktusok és kompromisszumok
Fricz Tamás rámutatott: az alapító atyák szándéka az erősebb föderáció, a szoros integráció volt. Ugyanakkor szinte az alakulással, a Montánunió létrejöttével egy időben megjelent a kormányközi, konföderatív, szuverenista elem; és már a Montánunióban magában is ütközött a két megközelítés. Habár akkor még a föderatív volt a domináns: a főhatóság vezetője, Jean Monet egyértelműen globalista-föderatív gondolkodó és politikus volt, aki európai kormányként tekintett a (később bizottsággá avanzsgáló) főhatóságra. Megjelent ugyanakkor az Európai Unió Tanácsa is, mely a kormányközi egyeztetések színtere, így ez az intézmény lett az EU-n belül a szuverenizmus letéteményese; a tanács ellensúlyát képezte a főhatóságnak.
Később aztán létrejött a közgyűlés és a bíróság is, melyek viszont úgyszintén a föderalista oldalt erősítették, így három föderalista döntéshozó szerv állt szemben egy szuverenistával.
Fricz Tamás hangsúlyozta: ezeknek a döntéshozó szerveknek és döntéshozatali elveknek az ütközései határozza meg leginkább az Unió működésmódját, egészen napjainkig. Az EU tehát egy hibrid intézmény. Hogy ki a szuverén az EU-n belül, arra azért nehéz válaszolni, mert épp a két elv közti konfliktusok és kompromisszumok a meghatározóak hetven éve.
Váltakozó periódusok
A politológus négy szakaszt különített el az Unió történetét tekintve 1950-től kezdve napjainkig. Az első a Montánunió 1951-es megalakulásától tart a Római Szerződésig, azaz 1957-ig (a Közös Piac megalakulásáig). Ezt az időszakot az erős föderális felütés jellemezte Jean Monet-éknak köszönhetően Csak a franciák ellenállása miatt nem jött létre katonai egység és politikai unió.
A fordulat, mely 1957-ben bekövetkezett, már 1954-től érlelődött: teret nyert az illúziótlanabb helyzetértékelés, a föderális hevület megszűnt, a közös piacot nem a föderalizmus, hanem egy pragmatikusabb együttműködés jellemezte, felerősödött a tagállami együttműködés, a gazdaság és a vámmentesség került előtérbe. Ez a második korszak a nyolcvanas évek közepéig tartott. A hetvenes években megerősödött a francia-német együttműködés, mindenki megszokta, hogy ők irányíják az uniót, de nem mentek el a föderáció irányába. 1974-ben létrejött a már említett Európai Tanács, ami a nemzeti szuverenitás letéteményese.
1984-85-től számítja Fricz a határozottan föderalista Jaques Delors bizottsági elnök nevével fémjelzett korszakot, mely a szerződések korszaka, és egészen 2015-ig tart (habár Delors maga 1995-ig volt bizottsági elnök).
Az ebben az időszakban megkötött maastrichti, amszterdami és nizzai szerződések föderalisták. Ezután próbálkozott az EU-s elit a sikertelen alkotmányozási kísérlettel, amit a 2009-es lisszaboni szerződés követett. Mindezek a megállapodások a föderalizmus irányába mutatnak, főleg azzal, hogy növelik a többségi döntéshozatalok számát. Tehát a tagállami vétónak nagy hangsúlyt adó konszenzusos döntések száma csökkent általuk, s ez a kis országoknak nem kedvez.
A negyedik korszak 2015-től tart napjainkig. Ekkor a migráció kérdésében világossá vált, hogy nagyon nehéz kompromisszumra jutni a régi és az új tagállamok (V4-ek) között, így ttől kezdve törésvonal jön létre a két működésmód között. A régi tagállamok részéről megfogalmazódik a föderális elképzelés továbbvitelének szándéka, s ezt támogatja a globális elit is. A másik oldalon egyre markánsabbá válik az erős tagállamok kívánalma, az előző ellenkezője.
Kiéleződő konfliktusok
A régiek kitanulták a konfiktus és kompromisszum metódusát, és megszokták, hogy a francia-német tengely majd megmondja, hogy mi a teendő. Ebbe az uralmi rendbe azonban nem voltak hajlandóak beállni a V4-ek, akik nem fogadták el, hogy megmondják nekik, miről mit kell gondolni – fejtegette Fricz Tamás.
A politológus rámutatott: több törésvonal halmozódott egymásra: a konfliktus a migrációval kapcsolatban, a multikulturális társadalom és vele szemben a keresztény kultúra közti ellentét, a globalizáció igenlése és ellenzése, valamint egyfajta kelet-nyugat ellentét Nyugat-Európa és Közép-Európa között. Ilyen még nem volt az EU-ban, hogy ennyire kiéleződött konfliktusok uralják a politikát, amelyeket a régi, kompromisszumos technikák alapján nem lehet megoldani, mivel mindenben szemben áll a két fél. Ezért Fricz Tamás szerint az Európai Unió válsághelyzet-szerű állapotba jutott.
Hogyan tovább?
Ebből a helyzetből Fricz négy lehetséges kiutat vázolt fel. Az első szerint többségbe kerül a tanácsban, bizottságban és parlamentben is a közép-európaiak legyűrését akaró álláspont. Hogy így lesz-e, azt a politikai erőviszonyok döntik el. Ha így lesz, akkor valószínűleg egyre több szankciót alkalmaznak majd ellenünk, amelyek pénzügyi, jogállamisági eljárások, bírósági eljárások, kötelezettségszegési eljárások lesznek, valamint szavazatmegvonás. Ha így alakul, kérdés, megéri-e a klubban maradni.
A második lehetséges forgatókönyv, hogy marad a mostani húzd meg-ereszd meg állapot, maradnak a konfliktusok, de nem tudunk megegyezni, és elzötyög a szekér. Ez viszont a hatékonyságot veszélyezteti, ennek nyomán geopolitikailag, azaz a nemzetközi térben válhatna jelentéktelenné az EU.
A harmadik, Fricz Tamás számára legszimpatikusabb opció szerint a visegrádi négyek megerősödnek és szövetségeseket találnak, s végülis blokkoló kisebbségből befolyásos szereplőkké nőnek, így markánsan meg tudnák jeleníteni a szándékaikat az EU-s döntéshozatalban.
A negyedik lehetőség egyfajta katasztrófa-forgatókönyv: ha a szándékok tartósan, élesen szembe mennek, akkor az EU keret marad, de ezen a kereten belül megjelenhetnek vagy újraéledhetnek szövetséges blokkok, legyen szó akár a V4-ekről vagy a Benelux államokról. Ez az út az EU lassú feloldódását jelentené.
Akárhogy is lesz, Fricz Tamás hangsúlyozta: a mostani mai helyzetből valamerre ki kell mozdulni, és nekünk, magyaroknak ennek megfelelően kell eldönteni, hogy melyik stratégiát alkalmazzuk.
Emily O’Reilly tizenegy éven át töltötte be az ombudsmani tisztséget, amelynek során az átláthatóság és az összeférhetetlenség ellenőrzése volt a fő feladata.
Ilaria Salis ellen a magyar hatóságok vádat emeltek, miután 2023-ban több erőszakos támadás szervezésében és végrehajtásában való részvétellel vádolták meg.
A letelepedési kötvényt is Brüsszel erőltette?
A zenész őszintén értékelte a kormányfő törekvését a békére, miközben az EU-t komoly kritikával illette.
A Mandiner korábban megírta: a feltételezett támadó X oldalán bizarr posztokat osztott meg, amelyben Angela Merkelt és a német kormányzat politikáját kritizálta.
Jobb félni, mint megijedni.
Ivan Krastev szerint 1989 már nem tűnik a liberalizmus fénypontjának.
