Tállai: Magyarország ma az EU legnagyobb adócsökkentője

2019. október 12. 09:25

Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés 2017-ben 38,4 százalékra csökkent, addig az unióban 40,2 százalékra nőtt – mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

2019. október 12. 09:25

Az adókat csökkenteni kell, és mindenkit rá kell szorítani arra, hogy a közterheket befizesse – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára, aki a Magyar Nemzetnek adott szombati interjúban arról is beszélt, hogy jelenleg Magyarország az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője.

A politikus a lapnak felidézte, hogy az elmúlt években több adócsökkentési programot is indított a kormány: a magyar társasági adó ma a legalacsonyabb az egész unióban, a magánszemélyek 15 százalékos személyi jövedelemadót fizetnek, és három éve kezdetét vette a munkáltatók adójának mérséklése is.

Szerinte míg Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés 2017-ben 38,4 százalékra csökkent, addig az unióban 40,2 százalékra nőtt. „Az első helyünk minden bizonnyal azóta is megvan, tavaly ugyanis 290 milliárd forintos adócsökkentés lépett életbe, idén újabb kétszázmilliárddal mérséklődtek a közterhek, és jövőre is jók a kilátások, hiszen csak a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései 450-500 milliárd forintot hagynak a családoknál, a gazdaságban” – idézte a lap a politikust, aki szerint a kormány intézkedéseit a nemzetközi szakma is értékelte.

Az államtitkár az interjúban kitért az ellenzékre is, szerinte a jelenlegi helyzetben érthetetlen, hogy miért beszélnek egyesek az önkormányzati kampányban adóemelésről, új adók bevezetéséről, miközben megszorítás bevezetését most semmi nem indokolja.

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lilla
2019. október 12. 19:53
A 27% AFA messze a legalacsonyabb... Ja, nem...
brekker
2019. október 12. 19:34
Ingyenes iskolai étkeztetés.
Akitlosz
2019. október 12. 19:10
"Tállai: Magyarország ma az EU legnagyobb adócsökkentője" Ha ez igaz, - de persze nem az - akkor az is azt jelenti, hogy Magyarországon nagyon magasak az adók, legnagyobbat adócsökkenteni ugyanis ott lehet, ahol van miből, azaz magasabbak az adók, mint máshol. De különben, hogy éppen adóemelések vannak folyamatosan. Persze akad, amit csökkentenek, és ennyi elég is nekik ahhoz, hogy az adócsökkentés kormányának állítsák be magukat és a legnagyobb adócsökkentőnek a propagandájukban.
kingsjewel
2019. október 12. 19:01
*olyan nagy különbség
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!