Túladtak a lefoglalt észak-koreai teherhajón az amerikaiak

2019. október 9. 10:18
Phenjan korábban briganti akciónak minősítette a hajó lefoglalását.

Az amerikai hatóságok eladták azt észak-koreai teherhajót, amelyet öt hónappal ezelőtt foglaltak le azzal a gyanúval, hogy megsértette a Phenjan ellen bevezetett szankciókat – közölte szerdán az amerikai parti őrség. Az igazságügyi minisztérium által lefolytatott vizsgálat után a hajót egy szövetségi bíróság által lebonyolított árverésen adták el. A hajót hétfőn elvontatta Pago Pago kikötőjéből az a vállalat, amely megvette.

Észak-Korea szenet exportált a közel 15 477 ezer tonnás, Wise Honest nevű teherhajóval, amelyet az amerikai hatóságok májusban feltartóztattak azzal a gyanúval, hogy megsértette az ENSZ és Washington által Phenjan ellen bevezetett szankciókat. A hajót az Amerikai Szamoa-i székhelye, Pago Pago kikötőjébe vontatták, és ott vesztegelt öt hónapon át.

Ez volt az első eset, hogy az amerikai hatóságok lefoglaltak egy észak-koreai hajót szankciók megsértése miatt. Emiatt nyilatkozatháború robbant ki a két ország között. Phenjan többször meg nem nevezett következményekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat, ha nem engedi el a „briganti akcióban” lefoglalt teherhajót.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés