A kormány ráadásul egy a világon egyedülálló módon is támogatja ezt a célt: minden 9. és 11. évfolyamra járó diáknak, összesen 140 ezer tanulónak lehetővé teszi ugyanis, hogy két hetet töltsön el egy olyan országban, amelynek a nyelvét Magyarországon tanulja – mondta. Kásler Miklós tájékoztatása szerint a gyerekek nagyon intenzív, 20-25 órás nyelvi kurzuson vehetnek majd részt, miközben szállásukat is nyelvi környezetben próbálják megoldani.
Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra, a kormány februárban döntött a program elindításáról, amelyben a diákok saját döntésük alapján, alanyi jogon vehetnek rész. A fiatalok egyénileg vagy szervezetten is utazhatnak, a nyelvtanfolyamokat pedig iskolájuk külföldi partnerintézményében vagy egy minősített nyelviskolában vehetik igénybe – mondta.
Kiemelte, a kabinet tervei szerint a programban történő részvétel semmilyen terhet nem tesz majd a családok vállára, a támogatás ugyanis az utazás, a nyelvtanulás, a szállás, az ellátás és a biztosítás költségeire is kiterjed. A kormány célja, hogy piacképes, magabiztos nyelvtudást biztosíthasson a fiataloknak – tette hozzá a miniszteri biztos.